Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Balogh Tamás: A titkos könyvtár
Ám nem ez a lényeg. Az ember legjobb barátnőjéről néha kiderül, hogy tulajdonképpen nem is lehetne a barátnője, mert nem is lány, hanem fiú. De most hagyjuk. Az a lényeg, hogy bokán rúgott, amikor én csak a nyelvemet nyújtottam rá, és hogy így kezdődött a mi nagy háborúnk, amit egymással vívunk, a Juci meg én. Mert ellenfelek lettünk, mint a nagy bácsik a filmeken, csak mi nem lövöldözünk, mi rugdosunk és csipkedünk, és a nyelvünket nyújtogatjuk és csúnyákat mondunk egymásra. A Juci a múltkor is azt mondta, hogy Johi, te buta liba! Egy: utálom, ha Johinak szólít, mert az én nevem Johanna. Engem a Juci ne becézzen ilyen idétlen módon, mert utálom, és különben is, én vagyok az idősebb. Kettő: ne nevezzen butának, mert én vagyok az okosabb. Három: ne nevezzem libának, mert azt sem tudja, milyen az a liba. A múltkor egy zebrára is - amit a tévében látott - azt mondta, hogy ló, csak csíkos. Akkor most ki a buta? És még valami: ezt az egészet, hogy „buta liba", csak fiúk szokták lányokra mondani. Most már biztos, hogy Juci fiú. No, tehát ott hagytam abba, hogy belém rúgott, és én visszarúgtam, mert így az igazságos. Pedig régen a legjobb barátnők voltunk, egészen eddig az esetig. Az oviban ismerkedtünk meg, és azóta. Ez úgy történt, hogy az első napon észrevettük, hogy ugyanúgy hívnak minket. Mármint nem teljesen, mert ő Juci, én pedig Johanna vagyok, de a vezetékneve neki is, nekem is az, hogy Vadász. Beszélgetni kezdtünk: Te is Vadász vagy? Igen. Vadász Johanna. Te is? Igen. Engem Vadász Juditnak hívnak. És ugyanúgy kezdődik a keresztnevünk is: Jével. De jó! Legyünk barátnők! Legyünk. Hát így történt. Ekkor háromévesek voltunk, és azóta a legjobb barátnők voltunk. Öt évig. Most, hogy én már nyolcéves vagyok, de ő még nincs, nyugodtan kijelenthetem, hogy én szakítottam meg a barátságunkat. Azért, mert bokán rúgott, megmondtam neki, hogy nem a barátnőm többé. Azt felelte, én sem neki, és elszaladt. Szerintem el is sírta magát, mert ő olyan kis pityergős. De már biztosan hiányzóm neki, el akar jönni ide hozzám, de nem mer, mert ő gyáva is. Egy gyáva kis pisis fiú a Juci. De nem baj, a végén már úgyis untam a barátságunkat. Mindig csak ugyanazt akarta játszani, mindig csak ugrókötelezni meg babázni és labdázni, amikor nekem sokkal jobb ötleteim voltak. Én kitaláltam azt, hogy játsszuk el a Robinsont, amit a múltkor láttam diafilmen, tudjátok, az a hajótörött, aki egy lakatlan szigetre vetődik. Én lettem volna Robinson, ő pedig Péntek. Erre sírva fakadt, hogy ő nem akar Péntek lenni. Mondtam neki, Pénteknek lenni sokkal jobb, mint Robinsonnak, mert nincs annyi szövege, az enyém sokkal nehezebb, és tényleg csak a barátságunk miatt vállaltam el a hajótörött alakítását, hogy neki könnyebb legyen, és jobbat tudunk játszani. De csak sírt, hogy ő nem akar Péntek lenni. Jól van, mondom, amikor már nem tudtam elviselni a szipogást és a sírást, legyél te is Robinson; elvégre a hajótörést ketten is túlélhették volna. Erre megnyugodott. De akkor is én voltam az igazi Robinson, akiről a diafilm szól, a Juci csak ál-Robinson volt, valójában Péntek. De mindennek vége. Mert megláttunk egy fiút. Illetve én láttam meg, csak a Juci azt mondta, hogy ő. Pedig én voltam. Nem hitte el. Ekkor nyújtottam rá a nyelvem, hogy hazudós, ő pedig ekkor rúgott bokán, hogy én vagyok a hazudós, erre pedig én rúgtam őt bokán, hogy mégiscsak ő a hazudós. Meg hogy nem a barátnőm többé. Azt felelte, én sem vagyok az ő barátnője, és elszaladt, szerintem sírni. Biztos neki is tetszett a fiú. Pedig a fiút tényleg én láttam meg először. Ott állt a mászókánál, és egy fél fejjel magasabb volt a többieknél. Kék kabát volt rajta és fehér sapka és kék nadrág. És barna haja volt. Rám nézett és elmosolyodott. Azonnal tudtam, hogy belém szeretett. Az az igazság, örültem neki, mert én is őbelé. Visszamosolyogtam, erre elfordult és a barátjának súgott valamit. Nem tudom mit, de biztosan azt, hogy szép vagyok, és hogy mennyire szerelmes lett belém. Azt kellett mondania, mert a következő pillanatban már jött is felém, 108
