Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Esszé és mese (Az én Gergely-naptáramból)
Tandori Dezső Esszé és mese Az én Gergely-naptdramból Ezúttal akkor: ifjúsági irodalom, gyermekirodalom a tárgy. (Mi a különbség ezek és a felnőtt irodalomnak nevezett dolgok között? Emez utóbbit lehet azzal a fájó, bár léha érzéssel - inkább: ily kijelentések közepette - is csinálni, hogy „mikor hagyhatom már abba ezt a francos izét", az irodalmat? A gyerekirodalomhoz teljes hit kell, az ifjúságihoz is felénél több. „Hamlet" („Töredék") kötetem legnagyobb ellenfele vagyok. Ezt és a „Talált tárgy"-at úgy túlsztárolták, hogy világos: a többi könyvemet akarták ösztönösen is hátrább szorítani. Még egyik öreg külföldi távbarátom is ilyen csacskaságokat írt (le is toltam), hogy én valamiféle fennsíkon járnék, ahol eddig tettem két nagyon nagy lépést, ld. fenekedve emlegetett két könyvem az imént, most bármit léphetek, de kéne megint egy nagyot. Vért láttam, nagyot. Első két verskötetem után félve kérdeztem kiadómat (a hetvenes évek dereka is még az antiszabadság volt számomra, hiába, hogy utána annyi könyvem megjelent, annyi kiállításom volt... ezek katalógusai, ostromolja ez a 100-as számot), próza jöhet? Nem Dévénynél törtem be, mint az utánam következő nemzedékek. Még meg voltam nyomorítva. Jött, medvéim alapján, az „Itt éjszaka koalák..." Addigra megvettem a harmadik nagy lépést (az áldóját!), medvéimről mertem írni. Ah, a játékok. Gyalázatosán kisszerű lelkünk szégyelli őket egy életkorban (16 és 28 közt, évek?), aztán... Nekem visszajöttek a medvék, mackók, más lények (nyulak, kutyák, madarak). Megkegyelmeztek nekem. Rászolgáltam a bizalomra. Gyermekünk - végül - nem lett, mégsem lett. De feleségem 1970-től a legkülönfélébb medvéket hozta haza. Iparművésznőkkel dolgozott együtt, onnét is. Dömi lett Főmedvénk. Mellette sokan éltek itt, hamar, ma több százan (mint soroltam, meg még lovacskák stb.) is. Gyermekünk 1977-ben nem lett, utána, ahogy tanárnőm, a költő írta a madár-szilánkra szétszakadó szívről, egyre-másra jöttek a madarak. Betegek, kipottyan- tak, vakok, sánták. Szilánkok. Totyi, utolsó madaram, nem játékszer volt ő se, hanem egyenrangú társ, sokat írtam madarainkról, feleségemmel együtt is írtunk könyvet, medve- és madárötleteim 17-24%-a feleségemtől származik, nem beszélve sok medvéről, élt madárról, Totyi most 2005 márciusában halt meg. Tragikus ügy. Nem vagyok még csak a régi se. De ez nem tartozik ide. Nem játékok, nem gyerektárgyak sem az amúgy élő madarak, kutyák, sem az „emígy", nagyon is élő medvék etc. Ebédeltünk épp, Dömi azt mondja: „Jó kaja volt, holnapra is tehettek el, nem kér enni." Ez Dömi. Meg, az evésről szintén, Dömi Főmedvém, az entel- lektüel: „Mit mond Rilke? Nem vagyunk egyek? Én vagyok. Mit, hogy nem vagyunk; egyek. Én vagyok, nem eszek." Gondolatait többnyire mi fejezzük ki szavakban, feleségem meg én. (Madarainkkal, medvéinkkel - de jó! - nem kellett beszélgetni. Totyi nincs, maradt a 35. éve zajló kártyabajnokság, a Nagy Koala és a Kis Koala Kártyabajnokság 100
