Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Böszörményi Gyula: Zsófi
módon kiszívta az áldozatból az értelmet. Büvellő csak remélni merte, hogy akad majd legalább néhány tanonc, aki időben rájön, hogy a veszedelmes verseskötetet lebegtető varázzsal szabad csak leemelni a helyéről. Az elsősök néhány perc alatt hármas csoportokba rendeződtek, majd bűbájostorral a kézben beóvakodtak a polcok közé. Büvellő először vissza akart ülni az olvasótermi asztalhoz, de félt, hogy amíg várakozik, elnyomja az álom. Ezért inkább maga is belépett a polcok közé, hogy amíg a visszatérő tanoncokra vár, az ott sorakozó könyvek címeit olvasgassa. A Rontórovás Könyvtárat majd' szétvetette a benne feszülő bűvös energia. Ennek volt köszönhető az is, hogy aki belépett a magas polcok alkotta utcákba, soha nem tudhatta előre, hogy melyik témakör kötetei kerülnek az útjába. Büvellő, óvatos távolságot tartva, olvasgatta az öreg könyvek gerincén a címeket. Tündérek, manók, koboldok: a varázsvilág aprólékai, A szerdákok igaz története, A törpék éber szemmel, Az éberek törpe szemmel... És így tovább, végtelen sorban. Büvellő mélázva folytatta útját, ám ekkor valamit mozdulni látott a szeme sarkából. Mellőzve a hirtelen mozdulatokat, lassan a bűbájostora felé csúsztatta a kezét. A feje fölött, valahol a sötétségben, lassú lapsuhogás hallatszott, amint néhány hatalmas, repülni tudó kötet zsákmányt keresve tovaszámyalt. A recsegő, ősrégi fából tákolt, gurítható lépcső, mely néhány méterre állt a lánytól, magától változtatta a helyét. Büvellő halk koppanást hallott a háta mögött. Már cseppet sem érezte magát álmosnak. Érzékei kiélesedtek, tarkóján bizseregtek a pihék, két karján libabőr futkározott. Harmadikos létére éppúgy tudott félni a Rontórovás Könyvtár mélyén, mint a felügyeletére bízott tanoncok. Valami csusszant, horzsolódott. Büvellő megpördült, kezében a bűbájostor szíja fel- fénylett. Suhintani azonban már nem maradt ideje. A padlóról elrugaszkodva kicsiny könyv szökkent felé, hangos visítást hallatva. Zörgő lapjait széttárta, barna bőrborítása tompán fénylett a fáklyák szórt derengésében, rézcsatja fémesen csettegett. Büvellő igyekezett félrehajolni előle. A könyv azonban irányt változtatott a levegőben, majd összezárva önmagát, süvítve a zsebébe gyömöszölődött. Büvellő meghökkenve bámult a váratlanul elcsendesedett, apró kötetre. Szinte azonnal ráismert, hisz korábban már találkozott a Banyatekergető egy másik példányával, ami azonban elpusztult, miközben őt védte Lúdvérc iszonyú erejű átkától. A közismerten veszedelmes, kiszámíthatatlanul vadóc könyvecske lapjain csupa olyan átok, rontás és ráolvasás volt található, amit boszorkányok ellen lehetett bevetni. A Banyatekergető továbbá arról is nevezetes volt, hogy csak nagyon ritkán engedte használni magát, s mérhetetlenül gyűlölte a boszorkányokat (elvégre ellenük írták!). Ez a példány azonban erőszakkal fúrta be magát Büvellő zsebébe, s ott aztán többé nem mozdult. A lány óvatosan megpróbálta kihúzni onnan, de a Banyatekergető hangos csattanással magára zárta a rézcsatot, majd fenyegetően ropogtatta kemény gerincét.- Rendben, akkor maradj, ahol vagy - súgta Büvellő. - Idővel azonban jó volna, ha elárulnád, mit akarsz tőlem! A könyv lapjai közül levegő pöffent, mintha sóhajtana. Büvellő fejében pedig Lúdvérc komor árnya derengett fel. * * * A Pádis-fennsíkon fagyos szélvihar robogott keresztül, havat és jégkristályokat kavarva. Az ég ólomszínű felhőktől volt láthatatlan, melyekből sűrűn hullott a nagy pelyhű hó. Akinek csak szív dobogott a testében, már előző éjjel biztos menedékbe húzódott. A lapályt kétméteres, a hidegtől halkan recsegő, fehér paplan takarta, a levegőben örvényeket vetett a játékos orkán, hangosan süvítve kegyetlen énekét. 81
