Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Kántor Lajos: Vörösmarty – Bazilika – Károlyi

Edgár a valóságot sokkal mélyebben ismerte, mint azok, akik szent együgyűséggel gyanúsították. Benne a valóság mély ismerete barokkos pátosszal és egy látszólagos kamasz iróniájával egyesült. És ezek a tulajdonságai nemegyszer rébusszá változtatták a szavait. Ez a romantikus szellem, aki a világ dolgaiban - sokirányú és tragikus tapasztalatai alapján - már puszta létével is méltó volt a csodálatra, iróniájának és pátoszának kevercsében minden nyíltsága és konok igazmondása ellenére az egyik legrejtelmesebb személyiség volt, akivel a jó sors összehozott. Ám különösen ingerelt, amikor a romániai magyar írókat gyökeresekre és gyökértelenekre osztotta. Őszintén szólva, ma sem ismerem Balogh Edgár szempontjait, amelyek erre az ítéletre - vagy sejtelemre - vezették. Én ugyanis csak jó és rossz írókat ismertem, és ez a csoportosítás nem esett egybe Balogh Edgár fölosztásával. Úgy gondolom, a társadalmi felelősséget, illetve a közönyt kívánta ezzel a csoportosítással megkülönböztetni. Eléggé el nem ítélhetően ez idő tájt azt mondtam indulatosan Balogh Edgárnak, hogy a petrezselyem és a murok lenne a legnagyobb író közöttünk, ha írásra adnák a fejüket, mert ezek mindenkinél gyökeresebbek. Sajátságos módon ettől sem sértődött meg, mert indulatos szavaimban indulatmentes elvi megnyilvánulást érzett. Annyit azonban elértem a fölháborodásommal, hogy Balogh Edgár fokozottabban törődött velem - talán megtérítésem céljából, talán békés és megbocsátó természetéből eredendően. Az azonban bizonyos, hogy engem jobban szemügyre vett, és nem tudott elhelyezni sem a gyökeresek, sem a gyökértelenek között. Magatartásában néha rejtett idegenkedést, néha a misszionáriusok szent türelmét éreztem. - Miért írsz szatírát? - kérdezte többször -, hiszen az életünk fölemelő jelenségekkel van tele. - Ezt a kérdést egyedül Balogh Edgárnak volt joga föltenni, aki végigjárta a század pokolbeli bugyrait.

Hát igen, Bajor ebben a szövegében is abszolút realista; Sebestyén agyán végigfutnak a híres anekdoták Balogh Edgárról. Néhány igazról ő is beszámolhatna. A leghíresebb talán az, hogy amikor kijött Gheorghiu-Dej börtönéből (mint a Bolyai rektorát, a Magyar Népi Szövetség egyik vezetőjét kasztnizták be 1949-ben), közlési jogát visszakapva, a boldogságról írta meg eszmefuttatását, több tételben. Nem csoda, hogy a Mexico City-i olimpia évében készült paródiasorozatában, a „Pompás fiúk vagyunk!" szövegei közt Bajor gondolt Edgárra is, az előkészítő bizottsághoz levelet írt a nevében, ilyen kérdésekkel: Mi az olimpia? Hol van Mexico City? Miért nem tartanak Mexiko Cityt néha Kolozsváron is? Hajlandók-e az előkészítő bizottságba egy kolozsvári közéleti személyiséget is bevenni? És még egy, nem olimpiai, ám edgári sportvonatkozás, Bajor jelenítésében; a Pokoli különkiadás „Irodalmi lexikon" fejezetében a B betű Balogh Edgárral indul, ezzel a mondattal: „született a Duna-medencében, majd átúszta azt, és Kolozsvárra költözött."

Már csak az egyensúly kedvéért is, menjünk tovább a lexikon ábécéjében. Az F-nél egy ugyancsak ismert név, az öregek közül: Franyó Zoltán. „Eurázsiái műfordító; első sikerét Sámson álnéven aratta, amikor is filiszteusra fordított egy templomot. Később filiszteusul is megtanult, és akkor a filiszteust fordította templomra. Mint a világirodalom avatott tolmácsolója, saját hangján szólaltatta meg a legkülönbözőbb költőket. Stílusának mélységes demokratizmusával biztosítja, hogy egyformán élvezzük Goethét, a Koránt és a hömpölygő Jangce Kiangot. Fő művei: Öt világrész húrjai és Két évezred húrjai. Bennük két évezred húrjai az öt világrész húrjaival egy húron pendülnek. Verseket is írt, Ady Endre álnéven." A ZS egyetlen címszava: „zseni: egyes kritikusok evvel a szóval jelzik, hogy egy szerzőt barátjuknak tartanak."

Ennyi fért bele ebbe a könyvheti az erdélyi, romániai magyar irodalomnak szentelt délutánba. B-től ZS-ig, egy kis keresztmetszet. Jöhet utána a szokásos állófogadás, borral, zsemlével.

61