Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Zalán Tibor: Kaland a Nagy Családerdőben
Szállók, holdsugáron szállók, szállók, anyukámhoz szállók, végre én is hazaérek, mindjárt testvéremhez bújok. Szállók, holdsugáron szállók, végre anyukámhoz érek, szállók, testvéremhez szállók, és majd anyukámhoz bújok. DANI - Milyen szép innen a világ... És milyen kopár és csúnya ott lenn! HOLDHERCEG - Tévedsz, Dani! A világ lent is szép, csak onnan ezt nehezebb látni. DANI - Élnél te is a gyermekotthonban, majd másként beszélnél. HOLDHERCEG - Igaz. De most törődjünk az utazásoddal! Mindjárt megérkezünk. DANI - De biztos láthatatlan vagyok? HOLDHERCEG - Igen, de... DANI - Mi az, hogy igen, de? Most láthatatlan vagyok, vagy sem? HOLDHERCEG - Az emberek nem láthatnak. De a varázslatos lények, a mesefigurák, mint például én is, látni fognak, és te is látni fogod őket. DANI - Hát közöttünk éltek mindig, ti szépséges árnyalakok, mesefigurák? HOLDHERCEG - Úgy bizony. És néha bele is avatkozunk az életetekbe. DANI - Jót tesztek vagy rosszat? HOLDHERCEG - Jót is, rosszat is. Az attól függ. DANI - Mitől? HOLDHERCEG - Majd rájössz magadtól is. DANI - Lassul a holdfényparipa. Biztos megéhezett. HOLDHERCEG - Megérkeztünk. Isten áldjon, Dani! DANI - De... na ne... csak nem akarsz magamra hagyni... pont most... HOLDHERCEG - Nekem csak eddig tartott a küldetésem. DANI - Mit kell ilyenkor mondani? Köszönöm... De csöppet sem szép, hogy magamra hagysz... ebben a helyzetben... HOLDHERCEG - Nem hagylak magadra. Eddig egyedül voltál. Most már tudod, hogy én is veled vagyok, ha nem is leszek melletted mostantól. Boldogulsz te egyedül is. Ha pedig szorult helyzetbe kerülnél, gondolj rám, és kérdezd meg magadban, én mit tennék a helyedben. Na, menj be a házba... bátran. DANI - Hol? Zárva az ajtaja. HOLDHERCEG - Ha láthatatlan vagy, igazi tested sincs. Át tudsz jutni falon, kövön, fán, vízen... DANI - Ha láthatatlan vagyok, igazi testem sincs. Át tudok jutni kövön, falon, vízen, fán... Hát jó, átmegyek. Te pedig mehetsz vissza az égbe, ne tátsd itt a szádat! Boldogulok egyedül is... Nem is félek annyira. Át a falon... sikerülni fog. Ó, itt egy igazi család. Egy szép és szomorú asszony ül az asztalnál, biztosan ő az anyám. Csókolom, édesanyám, Dani vagyok, a fiad. Nem hallja. És nem is lát. Megérintem, és nem is érzi. Csak ül, és szomorú. Ne szomorkodj, édesanyám, minden rendbe fog jönni. És csöppet sem haragszom, hogy nem látogattál meg egyszer sem, mióta az otthonban élek. Nem hallja ezt sem. És nem is lát. Ez a vézna kisgyerek, aki mellette ül, biztosan az öcsém. Szia öcskös! Szerencsés vagy, hogy téged nem dugtak be egy nevelőotthonba! Jobb is így, én vagyok a nagyobb, nekem kell a családot eltartani... mármint azzal, hogy rám nincs gondja anyánknak. Aztán, megbecsülöd-e magadat? Ez se válaszol. Ez se lát. Ez se hall. Ez se érez. Kár... Na, de az ki ott? Az a veres orrú, szőrös fülű, gubancos hajú, görbe lábú, púpos hátú, dülledt szemű, rozzant figura? Remélem nem te vagy az új apukám, kotorék! CSALÁDI MANÓ - Vigyázz a szádra, te kis intézetis! Én a családi manó vagyok. Én vigyázok arra, hogy a családban minden rendben legyen. Takarodj innen, amíg szépen kérlek! DANI - Ez aztán szépen volt kérve. Te vagy a családi manó? CSALÁDI MANÓ - Nem hallasz a füledtől? Én hát. Ki más. Nem látsz a szemedtől? A legpipecebb családi manó vagyok, aki csak családi manó lehet. DANI - Na, Dani, ezt a pöffeteggombát jól kifogtad... És, ha szabad kérdeznem, miért kell innen eltakarodnom? 43
