Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Kántor Lajos: Vörösmarty – Bazilika – Károlyi

vele. A költészetnek hátat fordító, addig a babitsi hagyományt kitartóan folytató poéta szenvedélyes szövegét most újra hallja.- Századunk költői forradalmát a mai konzervatívok is jogosnak értékelik egy bizonyos pontig. Mindaddig, míg be nem vezette a terrort, mindaddig, míg csak az elavult konvenciókat bomlasztotta fel, nem pedig egyáltalán mindenféle konvenciót. Mert konvenció nélkül maga a kommunikálás válik lehetetlenné. Nem mondhatunk többé semmit, és senki sem értheti meg, amit mondunk. A költészet mint közlésforma szűnik meg; megszűnik annak lenni, ami; feladja lényegét; nem tudja teljesíteni azt, amire való. Az elszabadult, palackjába immár visszaparancsolhatatlan újítás azonban már ott tart, hogy egyáltalán nem öntudatlanul, hanem nagyon is tudatosan, a nyelvtant, a költői szöveg jelentésességét támadja meg. Magát a nyelvet mint jelentéshordozót. Mert hiszen az is konvenció, kétségkívül, sőt: az is régi. Mit akartok - kérdik a modern konzervatívok, hogy már ezzel az önellentmondással jelöljem őket -, mit akartok? Hiszen ti felőrlitek tulajdon nyersanyagunkat, megfosztjátok értelmüktől a szavakat; kiagyalt és csak számotokra érvényes elvek szerint szervezitek a szöveget. Úgy bántok a szavakkal, mint valami építőkockákkal, dominókkal, ólomkatonákkal. Játszotok velünk. De kit érdekelhet a ti játékotok, mit mondhat ez másoknak, hogyan lelheti ebben örömét más is, mint ti magatok?

Szisz csendesen csak ennyit szúr közbe:- Ön írta, János úr, A selejt lázadása című cikket az Igaz Szóban, az Üvöltés antológiáról?

Szilágyi Domokos hogyne tudná, amire most faarccal rákérdezett, hiszen ő válaszolta

meg keményen, ironikusan a cikket, bizony, ennek is már közel negyven éve:- Persze, a beatnikek nem emberek, hanem ösztöneiknek élő állatocskák. De legalább - boldogok, mert Székely János megmagyarázza, hogy „a szellem mindig is nosztalgiával gondol az állati létre" (amely nem más, mint maga a „gáttalan szabadság"), „anélkül, hogy valaha ráadná a fejét". Eszerint mi, szellemek, mindnyájan titkos beatnikek vagyunk, csak épp gyávák, hogy ráadhassuk fejünket a gáttalan szabadságra. Ez bizony szegénységi bizonyítvány ránk nézve. Hm, hm.

Szisz ritkán szól, de akkor aztán helyükre teszi a dolgokat. Székely Jánossal, a versszerkesztővel már korábban is volt egy-két menete (meg a barátainak is, különösen Palocsay Zsigának), miért lenne hát kíméletes. De többről van szó, nem csupán egy konzervatív szerkesztőről, cikkíróról.- Fejezzük be a beatnemzedékkel: igaz, hogy ez a lázadás, ez az életforma meddő, sőt, önfertőző, de mégis jobb, mint a belenyugvás. S szabadjon még megjegyeznem, hogy jómagam sosem rúgtam be Kerouackal, nem szívtam ópiumot Tennessee Williamsszel (bár ez utóbbi, szegény, úgy kerül ide, mint Pilátus a krédóba), egyáltalán nem tudok gitározni, nem vagyok homoszexuális stb., sem barátja, sem ellensége nem vagyok a beat- nemzedéknek; de ha már hetente vagy havonta olvasok róluk ezt-azt-amazt ebben-abban- amabban a lapban, illenék nekem is elolvasnom, mit írtak ezek az antikrisztusok, sőt jogom van elolvasni, sőt követelem, hogy elolvashassam, mert általában nem szeretem, ha mások gondolkodnak helyettem. (Ezt mondta Szabédi is Balogh Edgárnak; Sebestyén visszahallja professzorának szavait.) Ennélfogva csak helyeselhetem, ha - akár egy ilyen szerény antológia is - hozzáférhetővé teszi munkáik egy részét. Mert végső soron jómagam is szeretném tudni, mivel nem értek egyet.

Sebestyén természetesen Szisszel (és Szabédival) ért egyet. Üvöltés-kötetét, a saját példányát annak idején szétolvasták a barátai. Most hirtelen meg nem mondaná, a válogatást végző és előszót író Sükösd Mihálytól, a Valóság-beli baráttól kapta-e, vagy ő vásárolta Budapesten. Persze, ezt a Mihályt is már éppen ideje volna megszólaltatni, túlságosan hallgatnak, hallgatunk róla.

55