Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal (V. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)

mivel a közelben földerengett előttem egy szemetes. Sajnos a szeméttárolótól nem messze, egy csenevész fa árnyékában idős férfi üldögélt, és engem figyelt. Ekkor az utca elkanyarodott, de a kanyaron túl ugyanaz volt a helyzet. Sehol sem tudtam kidobni az üveget, mert bárhova néztem, mindenütt rám szege- ződő pillantásokkal találkoztam. Az úttesten autók haladtak, szamarak húztak áruval megrakott kocsikat, merev lábakkal tevék lépdeltek, de mindez mintha egy másik síkon, rajtam kívül zajlott volna, miközben engem folyton szemmel tartottak mindenféle emberek, akik álltak, üldögéltek (leggyakrabban üldögél­tek), sétálgattak, társalogtak, és közben azt nézték, mit csinálok. Idegességem nőttön-nőtt, egyre jobban izzadtam, a papírzacskó átnedvesedett, félő volt, hogy az üveg kiesik belőle, és csörömpölve széttörik a járdán, amivel még inkább föl­kelti a járókelők érdeklődését. Végképp nem tudtam, mit tegyek, visszamentem hát a szállodába, és az üveget a bőröndömbe dugtam. Éjszaka aztán újra kimerészkedtem vele az utcára. Éjjel jobb volt a helyzet. Behajítottam a legközelebbi szemetesbe, és megkönnyebbülten lefeküdtem. Ezután, az utcákat járva, kezdtem alaposabban körülnézni. Minden utcának szeme és füle volt. Itt egy házmester, ott egy őr, amott egy mozdulatlan alak fekszik nyugágyban, kicsit távolabb egy férfi ácsorog tétlenül, és bámul. Ezeknek az embereknek egy jó része semmi konkrét dolgot nem csinál, de tekintetük egymást keresztező, összefüggő, szoros megfigyelési hálót alkot, amely átfogja az utca egész terét, így ott semmi sem történhet úgy, hogy azt időben ki ne szi­matolnák, észre ne vennék. Észre ne vennék és be ne jelentenék. Érdekes téma ez - fölösleges emberek az erőszak szolgálatában. A fejlett, meg­állapodott, megszervezett társadalom pontosan körülírt, meghatározott szerepek összessége, amit azonban a legkevésbé sem állíthatunk a harmadik világ városi lakosságának nagyobb részéről. Ezekben a városokban egész negyedeket tölte­nek meg kialakulatlan, szétfolyó, határozott besorolás, pozíció vagy rendeltetés nélküli tömegek. Ezek az emberek bármely pillanatban, bármilyen okból ösz- szecsődülhetnek, zajongó seregletet, tömeget alkothatnak, amelynek mindenről van véleménye, mindenre van ideje, szeretne valamiben részt venni, szerepet vállalni, de senki sem vet rá ügyet, senki sem tart rá igényt. Minden diktatúra kiveti hálóját erre a tétlen magmára, s így nem kell nagy költséggel hivatásos rendőrhadsereget sem fenntartania. Elég, ha ezekért a helyüket kereső emberekért nyúl. Ha azt érezteti velük, hogy valamire alkal­masak lehetnek, hogy valaki számít rájuk, hogy észrevették őket, hogy nekik is lehet valamilyen jelentőségük. Az ilyen kapcsolat mindkét félnek hasznos: az utca embere azzal, hogy szol­gálatot tesz a diktatúrának, kezdi azt érezni, hogy ő is a hatalom része, fontos és jelentős személy, ráadásul, mivel általában valamilyen kisebb lopás, verekedés, csalás volt a kontóján, most egyre inkább bűntelennek érzi magát, a diktatúra viszont olcsó, sőt ingyenes, elszánt és mindenhol jelenlévő ügynök-spiclire lel benne. Néha egyébként nehéz is ügynöknek nevezni az ilyen embert, mert csu­pán olyasvalaki ő, aki szeretné, ha a hatalom észrevenné, ügyel rá, hogy látható legyen, felhívja magára a figyelmet, mindig készséges, szolgálatkész. 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom