Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Olasz Sándor: A regényírói én „stabilizálódása”

egyetemi tanár, János és Nicolae Stancu, János és Lukács Kornél főhadnagy esszébe illő gondolati igényességgel cserélnek eszmét a történelem mibenlétéről. Ám irányt, amerre érdemes lenne továbbindulniuk, nem találnak. Lengyel Balázs kritikai megjegyzése is igaz lehet: a hős talán túlságosan gyorsan eszmélkedik, „a sűrítés, tömörítés kedvéért túl sebesen okosodik meg".

Ugyanez a keresés, történelemfaggató bolyongás jellemzi A helyszín (1979) című regényt is. Itt valójában két történet dialogizál egymással. Áron József író az elbeszélés jelenében válságaiból próbál kilábalni. írói és magánéleti krízisében kerül kezébe a szabadkai születésű, a bukovinai csángók közül származó Eke Gáspár följegyzése, mely a család történetét, a fiú diákéveit, katonai szolgálatát és háborús viszontagságait meséli el. Eljut az orosz frontra, megsebesül, lengyel ellenállók közé kerül, zsidó lányba szerelmes. Hazatérése után letartóztatják mint katonaszökevényt, majd egy büntetőszázaddal újra a frontra küldik. Végül a Don-menti harcokban tűnik el szemünk elől. Áron József tehát Eke Gáspár életének helyszínein nyomoz. Dokumentumokat keres, tanúkat faggat, s közben egy jobb sorsra érdemes fiatalember énvesztését, áldozattá válását ismeri meg. Közben - megint az esszébeszélgetésekben - lent és fent történelme, áldozatok és végrehajtók, ellenállók és cinkosok ütköznek, a hős meg csak áll „az idő havazásában", s belátja, a történelemmel szemben mindig alulmaradunk. Az elbeszélő mondja egy helyen: „A filozófusok könnyen odavetik, hogy a történelem mindig egyféleképpen készül, a végeredmény a különböző akaratok összeütközéséből születik, a törekvéseket törekvések semmisítik meg, és végül azt, ami létrejön, tulajdonképpen senki sem akarta." Ebben a históriai nyüzsgésben Áron József legfontosabb vágya, hogy története legyen, hiszen semmi más nem az övé. De bármilyen helyszínen jár, a ki nem mondott, tovább nem adott történetekbe botlik. Legszívesebben háta mögött hagyná őket, de nem teheti.

A múlt nyomozásának helyszínein a regénybeli író a mesterség becsületét, értelmét is szeretné visszaszerezni, s ez az önreflexiós réteg a mű egyik újdonsága. Némely részlet már a későbbi, regényelméleti tanulságokat kereső esszéket, vallomásos meditációkat előlegezi. „Áron, mielőtt elindul egy regény nyomában, csak képeket lát, messze és homályosan, bár véglegesen. Mint berendezett termet egy vár legfelső emeletén. Meg kell építeni hozzá a folyosókat, a többi termet, lépcsőket, emeleteket, persze, a tornyot. Közben beszakadnak a lépcsőfokok, megrepednek a falak, mindent elölről kezd." Feladat, írói vállalkozás, nemzeti önismeret kutatása ebben az építkezésben a legszemélyesebb érdekeltséggé válik. „Bizonyos dolgokat megértettem a múltból, bizonyos dolgokat érteni vélek a jelenből, de úgy érzem, hogy a megismerés csak részleteket világít meg, ezek gyorsan változnak, az egész nem ragadható meg. Ezért írok. Félelemből. Hajt a bizonytalanság, őszintén szólva a rémület, kicsúsznak a dolgok a kezemből, és részese lehetek annak, hogy bizonyos események ismétlődjenek. Egy regény talán megragadhatja azt, ami a tudományokkal elérhető világon túl van" - mondja Áron József, mivel arra döbben rá, hogy a regény művészi létét az adja, mennyit tud megragadni az ismerten, a tudományos ismereteken túli dimenziókból. A kettős idősík és a kettős írói tükör (regényben tükröződő regény) bonyolult váltásai izgalmas regénykompozíciót teremtenek, s a poétikai elképzelés mindazonáltal szoros kapcsolatban van Áron József és Eke Gáspár mentalitásával. „A két regényalakot - írta Pomogáts Béla - nemcsak a szerkezet... kapcsolja össze, hanem az a mélyebben ható írói meggyőződés is, amely szerint a múlt megértése nélkül a jelent sem lehet megérteni."5 Ebben a folyamatban Áronnak kiváló segítője és vitapartnere akad Sinkó Mátyás személyében. (Eke Gáspár dossziéját is tőle kapja Áron.) Sinkóval Tadeusz Borowski életén és munkáján vitatkoznak. Miért lett öngyilkos a lengyel író 1951-ben, miután túlélte a lágert és szenvedéllyel belevetette magát a politikába? Mert megértette, hogy „a perekkel elérkezett az emberi botrány következő felvonása".

44