Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Sándor Iván: „Várni kell, hogy emlékezni tudjunk…” – Várkonyi Benedek beszélgetése –

Lebilincselő és lesújtó módon a 90 év feletti öregek és a 12 éves gyerekek nagyrészt ugyanúgy mondták el a pert, ahogyan rájuk hagyta több nemzedék. Még azok között is, akik nem hitték a vérvádat, olyan eseményként élt a per kilencven évvel az események után, ahogyan azt a tizenkilencedik században a fajgyűlölő, antiszemita hangadók megfogalmazták. Eötvös Károlyhoz vagy Krúdyhoz képest engem a per utóélete érdekelt. Az egyik embernek a másik ember iránti gyűlölete felkeltésének a konstrukciója. A koholt perek szisztémája, ami huszadik századi kérdéskör is. Továbbá, hogy mindez 1944-be, a holokausztba torkolló történet. Meg például a tiszaeszlári per és a Dreyfuss-per közötti hasonló, illetve nagyrészt ellentétes kapcsolatok. Ez módot adott az európai mentalitás és európai fejlődés, illetve a közép-európai és a hazai mentalitás, a hamis konstrukciók közötti különbözőségek elemzésére. A Dreyfuss-pemél az igazságszolgáltatással, rehabilitációval, itt mindössze a vád elvetésével és az események befullasztásával végződött a per.

Az esszében is inkább a történelem érdekel? Esszéidnek sokszor visszatérő témája Németh László, Bibó István, valamilyen módon ők is a történelemmel foglalkoztak.

Amiről a regény kapcsán beszéltünk, engem a mögöttesek érdekelnek. Az a meggyőződésem, hogy nem tudnék a saját életidőm fedett rétegei mögé pillantani, ha nem próbálnám felfedni az eredetüket. Azt, hogyan alakulnak ki a történelemben a folyamatok. 1959-ben írtam egy Kölcsey-drámát. Akkor nem kerülhetett bemutatásra. Nem tudom, hogy milyen több mint negyven év után, de talán nem is rossz. Lett belőle egy sikeres rádiódráma Ruttkai Évával és Básti Lajossal a hatvanas évek közepén. Többször ismételték azóta. Amikor a Kölcsey-drámával foglalkoztam, meg kellett tanulnom a tizenkilencedik század első felét. Amikor A futárt írtam, meg kellett tanulnom 1848-at. Amikor a tiszaeszlári pert írtam, meg kellett tanulnom a tizenkilencedik század második felét. Belenéz az ember a történelem kútjába, és nem bír megszabadulni attól, amit lát. Ez végigkísérte a pályámat.

Németh László és Bibó István meglehetősen távol áll egymástól. Két különböző gondolkodás, két különböző világfelfogás. Ha az ember ismeri valamelyest mindkét alkotó műveit, vagy legalább azok egy részét, akkor azt azért meg lehet állapítani, hogy Bibó nagyon sokszor vitatkozik Németh Lászlóval. Hogy hoztad össze ezt a két meglehetősen távoli embert magadban?

A bájosan provokatív kérdésedre bájosan provokatív választ adok: nem hoztam őket össze. A nyolcvanas években nagyjából egy időben foglalkoztam velük. Két Németh László-könyvem jelent meg, 1981-ben és 1986-ban. Bibóra már a hetvenes években írt esszéimben kitérek, a nyolcvanas évek elején is egy kisebb munkában, aztán 1985-86-ban írtam egy könyv hosszúságú esszét, ami 1988-ban jelent meg. Azóta is többször írtam róla. Bibó nem rövid ideig Németh László hatása alatt állt. Erről ő maga beszél a leghatározottabban. Viszont ahogy telt az idő, a magyar történelem, a szellemi világ, a mentalitástörténet sok kérdését másként ítélték meg. Korábban mindketten tévesen ítélték meg például az 1867-es kiegyezés utáni korszakot. Továbbá, Bibó maga mondta, hogy bizony, meg kell vallja, amikor Németh Kisebbségben]e megjelent, ugye ez a Németh-életmű mélypontja, akkor Bibó ennek is a hatása alatt volt. Érdekes személyiség- és fejlődéstörténeti kérdés. Németh Lászlóban engem sok minden érdekelt, most a regényeiről ne beszéljünk, mert a kérdésed nem erre irányul.

Persze, hanem Némethre mint gondolkodóra.

Németh Lászlóban engem leginkább az foglalkoztatott, hogy a huszadik századi magyar gondolkodástörténetben egyike azoknak, aki egyszerre volt nyitott a történelem, a kultúra, a múlt, a természettudományok, a pszichológia, az irodalom, az irodalomkritika, a két világháború közötti magyarságproblémák, az elszakított területek, a Trianon utáni helyzetre. (Ma nem szívesen idézi a jobboldal, pláne a szélsőjobboldal azt, hogy Németh Lászlónak Trianonnal kapcsolatban az volt az álláspontja a harmincas évek köze36