Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal (V. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)
biztosított az Új Világnak - s tette mindezt több mint három évszázadon át gyarapította annak vagyonát, építette hatalmát. Aztán, elveszítve legjobb, legerősebb és legkitartóbb embereinek több nemzedékét, az elnéptelenedett és kimerült kontinens az európai gyarmatosítók könnyű prédájává lett. Most azonban ébredezni kezdett letargiájából, és erőt gyűjtött, hogy kivívja függetlenségét. Afrika azért is vonzott, mert Ázsia kezdettől fogva nagyon bátortalanná tett. Az indiai, a kínai, a nagy sztyeppéi civilizációk hatalmas óriások voltak a szememben, úgy éreztem, egy egész élet kevés lenne ahhoz, hogy bármelyikhez is akár csak közel kerüljön az ember, az alaposabb megismerésről már nem szólva. Afrikát ezzel szemben szétdaraboltabbnak, differenciáltabbnak, a maga nagyságában is miniatürizáltnak, s így megfoghatóbbnak, megközelíthetőbbnek láttam. Évszázadok óta mindenkit vonzott egyfajta, a kontinenst körüllengő titokzatosság - az, hogy Afrikában lennie kell valami egyedi, rejtett dolognak, valamiféle, a sötétségben fel-felcsillanó pontnak, amelyhez csak nehezen vagy egyáltalán nem lehet eljutni. És titokban természetesen mindenki arra törekedett, hogy megtalálja, felfedezze ezt a valamit. Hérodotoszt is izgatta ez a kérdés. Azt írja, hogy sok mindent megtudott Kürénéből érkezett emberektől, akik elmondták, hogy jártak Ammón jóshelyén, s beszélgettek Etearkhosszal, az ammóniosz nép királyával is. Beszélgetésük során sok egyéb között a Nílus is szóba került, és hogy senki sem tudja, hol vannak a forrásai. Ekkor Etearkhosz megemlítette, hogy egyszer naszamón törzsbeli emberek jöttek hozzá (ez a nép Libüában a Szürtisznél és a Szürtisztől keletre eső vidéken lakik). Amikor a Nílus forrásai felől kérdezték őket, elmondták, hogy voltak náluk olyan féktelen emberek - hatalmas férfiak szilaj gyermekei -, akik férfivá serdülvén a legvakmerőbb dolgokra vállalkoztak. Ötöt kisorsoltak maguk közül, hogy kutassák át Libüa pusztaságait, hátha többet megtudhatnak azoknál, akik eddig a legmesszebb jutottak. Mert Libüának azt a részét, amelyik az északi tenger mellett Egyiptomtól a Szoloeisz-hegy- fokig terjed,... mindenütt libüaiak, valamint különböző helyi törzsek lakják... A tenger mellett, s a tengertől beljebb lakó népeken tül azonban Libüa tele van vadállattal, a vadállatok földjén túl pedig homokos a vidék, vízben szegény, teljes pusztaság. Az ifjak tehát, kiket társaik küldtek, miután jól ellátták magukat étellel-itallal, először az emberek lakta területeket járták be, majd eljutottak a vadállatok földjére, ahonnan továbbhatoltak előre, a nyugatra fekvő pusztaságba. Sok napon át vándoroltak már a homokos vidéken, amikor egyszerre fákat pillantottak meg a síkságon, akkor odamentek, és szakítottak a fák gyümölcséből. De eközben kis termetű, még a közepes magasságú embereknél is jóval alacsonyabb férfiak rontottak rájuk, elfogták, és magukkal vitték őket. Ók nem ismerték a naszamón törzs nyelvét, azok meg az övékét. Óriási mocsarakon vezették át őket, végül egy városba értek, ahol mindenki ugyanolyan fekete bőrű és apró termetű volt. A város mellett nagy folyó folyik nyugatról keletre, és krokodilok láthatók benne. Ez a részlet Hérodotosz második könyvéből származik - egyiptomi utazásáról számol itt be. Ebben a jó hetvenoldalnyi szövegben megfigyelhetjük a nagy görög történetíró munkamódszerét. Hogyan dolgozik Hérodotosz? 34
