Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Jász Attila: Az örökkévalóság 1 napja
gokban volt található. Torony, esztergomi látkép tehát kipipálva. Megnyugodva és sétálgatva tisztes (azaz lisztes) hajú ismerős arcba futottatok. Nemsokára az ismerősség fátyla is lehullik róla, ahogy monumentális szobrát meglátjátok a Bazilika mögött. (Erről is később.) Ezután a Duna-part következik, a Komárom magasságából ismerős folyószaggal, majd frissítőkkel, üdítővel és sörökkel visszaigazolva a csülökbeli élményt, amit a Bazilikában is megtapasztaltatok. A világ megváltozott. Ismét problémáitok adódtak a helyi értékekkel. De elfogadjátok. Ez van, ahogy Kém András dünnyögte örökérvényűen. Néztek hát egy kompot kavicsgyűjtés közben, ami átvinne a túlsó partra, mint szerencsétlen Nagy Lászlót a Szerelem. A komp ugyan átvisz, és a túloldalon, Párkányban remélt sör is várakozik már a Zlaty Bazant feliratú hordókban, csapolásra készen. Ám a gyerek útlevelébe belepillantva rögtön kiderül, hogy lejárt. De a komp olyan, mint a Bazilika kupolája. Meg lett ígérve. A Zember gondolkodik, mit lehet csinálni. Illegális határátlépés nélkül megúszni (szárazon lehetőleg) a dolgot. Nemhiába végez a Zember műszaki egyetemen három évet, gondolkodni is tudni kell. Felesége szemében az aggodalom, gyereke szemében az öröm, a korábbi könnyeken átütve. Megveszed a három jegyet. Kettőt oda-vissza, egyet csak oda. Ugyanis irodalmi táborba igyekeznél, Szlovákia mélyébe. (Más ügy, hogy soha nem érsz oda a szlovák közlekedési viszonyoknak köszönhetően. De az megint egy másik történet.) Egyelőre a kompon ültök, visszanéztek, és ijedten fedeztek fel valami nagyon oda nem illőt. Rögtön leesik, hogy az elefántcsontfényű jelenés maga a szobor, és hogy a mester zseniális tatai lovasszobra és a tatabányai remek, pádon ülő Adyja után, ez bizony nem lesz a megye büszkesége. (Szerinted, persze.) De addigra már ki is köt a komp, s ti leültök az útlevélvizsgálat tábla előtti parti kövekre. Egy félórára, amíg a komp visszaindul. Integetés, szomorúság, nem is gondolva rá, hogy még aznap éjszaka viszontlátjátok egymást a tatai lakásban. Ám egyelőre a szlovák határőrök faggatnak, kezük a gépfegyveren, mit is csináltatok ott a parton, a komp előtt. Ordítva kérdik, mi volt ez, mi van nálad, mit viszel és hova készülsz, mutasd a táskádat. Hiába mondod, irodalmi táborba, a gyanús Dima-parti jelenet magyarázataként elég gyengének tűnik. A táskába belenézve, ami tele volt folyóiratokkal (a legújabb Forrásokból), a foguk között, tört magyarsággal odasziszegték, hogy na, takarodj gyorsan. Kotródsz, de még visszanézel, komp a vízen, Bazilika a helyén, és mintha a szobor se lenne már annyira zavaró. Egy kis távolság kell még, a párkányi vasútállomás amúgy is elég messze van, városon kívül, s a bekötőútról vissza-vissza lehet nézni. Egy kis idő azonban (értsd, nemcsak a múló, a filozofikus, hanem: egy kis szél, nap, eső) feltétlenül ráfér még a szoborra. Hogy színében (legalább) hozzáidomuljon a várfalakhoz. És egy kis idő, néhány év, ahhoz is kell, hogy mindez megírhatóvá váljék. Életem arcai Ez jutott eszedbe, akárha öregkori válogatott kötethez keresnél címet. Vagy visszaemlékezést akarnál írni, hisz más ötleted már nincs. De nem felejtődik-e el 10
