Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Bálint Péter: Európa a lelkekben pusztul el
tott nyelve, a műveltsége, családjának hagyománya. „Én a magyarokat sajnáltam, s ebben az időben, mikor az európai szellem kezdett tudatosan kozmopolita lenni, felfedeztem magamban azt a másik nemzeti érzést, melynek semmi köze nincsen politikához, egyszerűen a végzet és a kötés érzése". Tőle, aki cipszer származású és német anyanyelvű, aki fél életét önkéntes emigrációban tölti végleges távozása előtt is, aki a nemesi-dzsentri szokásokat és korrupciót kíméletlenül ostorozza, aki a fajmagyarok bugrisságát és tunyaságát pellengérre állítja, anélkül, hogy a könnyebb ellenállást és sikert választva behódolna a kozmopolita Európának, a honi kozmopolita polgárságnak és kiadóknak, magyarságból példát lehet venni. Ezt a sajátlagosan magyar „végezet és kötés"-vállalást leginkább a sokféle fogantatású és szándékú, sokféle természetű és tematikájú vallomásnak is kedvező műfajban: a naplóban tudta ki- és megélni, felmutatni és kibeszélni, megértetni és megérteni. Naplói és önéletrajzi ihletettségű prózái ismeretében róla is bátran elmondható, akár Voltaire-ről vagy Andre Gide-ről, hogy inkább a napló műfajában alkotott maradandót és remeket, mintsem a prózájában vagy lírájában. Bár nem árt észben tartani, amit egy helyütt a naplóírás kényszeréről ír: „Az író nem azért gyón nyilvánosan, hogy megkönnyebbüljön bűnei terhétől, hanem, hogy meggyónva azt, ami benne közös az emberi bűiméi, felszabadítsa a bűntudat önvádjától a világot, mert tudja, hogy a bűntudat újabb bűnöket szül, hetedíziglen", a bűntudat felszabadításának szükségessége mellett egy másik meggyőződése is alapvető forrásként szolgál a naplójellegű művek létrejöttéhez, s ez pedig nem más, minthogy az igazság megtalálása és kimondása révén az emberek nevelhetők. Szegedy-Maszák róla tett egyik megállapítását cáfolandó: „Jézus példájából is azt a következtetést vonta, hogy az ember kiszámíthatatlan, s aligha nevelhető", épp az ellenkezőjét írja, ahhoz, hogy nyugodtan halhasson meg, el kell mondania azon meggyőződését, hogy: „az embereket nevelni lehet, s más egyebet nem is lehet kezdeni velük, csak nevelni és tanítani". A „filléres" kalandok és „laza és kerettelen" firkák befejeztével a napló is befejeződéséhez közelít az őrjáratról szóló híradással; a zárlatban a naplóíró önmagát biztatja írói kötelessége teljesítésére és a szabadság levegőjének humanista védelmezésére. „Ennyi az egész", biggyeszti londoni kalandja végére, amikor is tapasztalatait összegzi irkájában. Mintha ezzel a hallatlan egyszerű kijelentéssel (amelyik Vincent testvérének szóló utolsó levelének befejező mondatára: „mais que veux tu?" - „mit akarsz még?"-re rímel) azt akarná sugallani az olvasónak, nem a nagy tettek és nagy szavak és nagy dolgok, hősködések és hőzöngések és hazugságok hiányoznak a korunkból: van belőlük éppen elég. Sokkal inkább szükség van azon alapvető humánus értékek mindennapi gyakorlására, mint a becsület és önbecsülés, szabad gondolkodás és tisztességes helytállás, közösség iránti felelősség és magányban mások üdvösségéért létrehozott alkotás; ezen erények helyreállítása gátat szabhat az erőszak és bomírtság vészjósló terjedésének. 62
