Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Bálint Péter: Európa a lelkekben pusztul el
értékek, szokások határozták meg műveltségét és tartását, és azt is, hogy a család több évszázadra visszanyúló nemzedékeinek tagjai hogyan építették Kassát, s vele együtt a felvidéki magyarság sajátosan összetett öntudatát, s nem felejti el megemlítem, hogy ő, a kései utód, kinek-kinek miféle adósságot köteles leróni, ha másként nem, de az emlékezet lemezeiről előhívott pillanatképek rögzítésével. Márai elengedhetetlenül szükségesnek véli felírni egyetlen napi kassai kirándulását, amely önmagában persze szót sem érdemelne, ha ennek a „szökésnek" nem az volna az egyedüli s legfőbb értelme, hogy a háború kellős közepén, Párizs németek általi megszállását követő negyedik héten, csak egyetlen napra is, de otthon legyen a világban, az ősök teremtette világban, ha már az önmaga választott budai házban képtelen otthon érezni magát. Márai felírja irkájába a repülővel utazás, a kassai főteret övező belvárosi utcákon, a főtér két oldalán tornyosodó híres polgárházakban és a Dómban időzés, s a város környéki erdőkben, ősök sírhantjait őrző temetőben bóklászás friss élményét, melyek külön- külön és együttesen is felfakasztják a tudat tárnáiból a személyesen megélt és az ősöktől mesékben-regékben kapott múltat, s ez a két idő, ez a két világ úgy oltódik egymásba, mint a Tisza és a Bodrog a tokaji hídnál, úgy ötvöződik össze, mint a kassai cipszerek, felvidéki magyarok és Mikszáth regényeiben megörökített tótok közös városépítő erőfeszítése évszázadok alatt. Márai az önigazolást és veszélyeztetett létének bizonyságot adó élményeit olyasfajta mániákus megszállottsággal és zavarba ejtő akkurátussággal írja fel, mintha egyenesen végzetes bűn volna részéről elhallgatni akárcsak egyetlen egyet is, akár a legjelentéktelenebbet is, mert ki tudja, nem éppen az vet másféle megvilágítást a dolgokra. Ám ezt a már-már precízséget és kényszerességet indokolja a határozott írói szándék; azért óhajtja ugyanis szembesíteni valamennyi élményét a ködbevesző múlttal, a fellávázó emlékekkel, a Város évszázados történelmével, hogy megérthesse, miként jutott az emberiség, elsősorban is az európai ember az eszelős világháborúba, ráadásul rövid időn belül a másodikba, amelyikben egyetlen náció sem nyeri el a magának tulajdonított hivatását, remélt nagyságát, primadonnaszerepét, épp ellenkezőleg, végzetesen elveszíti, a sajátjával együtt, az évszázadok alatt közösen létrehozott műveltséget. Az irkába felírt élményeken töprengve, akár az ermenonville-i magányba menekülő Rousseau, az emberi élet értelmét faggatja, s efféle kételyek átgondolására és tisztázására szorítja elméjét: „Minek is volt értelme, igazán, az életben? A becsületnek, a gondolkozás szabadságának, az igazi és termékeny magánynak. Minden más olyan gyanús volt, zavaros..." Márai a kaotikus és kiszámíthatatlan jelennel szembesülve, nem egyszerűen a múltat siratja vissza, a történelmi időnek egyfajta mitikus távlatot, fényt és értelmet kölcsönözve, sokkal inkább arról van szó, hogy az európai történelem színpadán fellépő, s ott, a valaha élt elődök: a görög poliszok polgárságának kitartó szorgalmát és kiművelt tehetségét, rítusok iránti fogékonyságát és a létezés megkérdőjelezhetetlen szakralitását felújítani vágyó polgárság létét és világát, annak szilárd erkölcsi tartóoszlopait és nevelési elveit, örökkévalóság-érzetét sugalló lelki szentélyeiben és remeteodúiban vezeklők mentalitását igyekszik megérteni és a „veszélyesen élőkkel" megértetni. Rousseau vallomásaitól Thomas Mann írói alapállásáig, Morus Tamás kíméletlen törvényeitől André Gide sokat vitatott moralizmusáig szenvedélyesen, elképesztő olvasottsággal és nyitottsággal vizsgálja az európai szellem állapotát: roncsoltságát és regenerálódó képességét, a maga lakmuszpapírját mártva abba a virtuális folyamba, mely az európai népek gondolkodásának, nyelveinek és hagyományainak sokszínűségét és kölcsönhatását mutatja meg az áldozathozataltól nem berzenkedő érdeklődőnek. A felírás idejére, az ezerkilencszázharmincas- negyvenes évekre ingataggá, kevésbé értékessé váló becsület; az egyre inkább korlátozott, bitang szervezetek révén ellenőrzött és véglegesen veszni látszó szabad gondolkodás; az önös érdekeik hálójába gabalyodott politikusok termékeny magányt és heroikus 58
