Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Lőrinczy Huba: A nimfa és a követné (Adalékok két Márai-regény önéletrajzi hátteréhez)
Itt kifejtett, magasztaló véleményét - valamely félreértés tisztázása végett - következő, 1953. április 2-án kelt levelében is megerősíti: „Drága Erzsébetem: (...) Márai könyve az én nézetem szerint is remekmű: világirodalmi szempontból is csúcsteljesítmény. (...) A legnagyobb gyönyörűséggel olvastam ezt a nyelvben költői, tartalomban mély művet; fennkölt iróniáját, nagyszerű asszonyismeretét, mély bölcsességét egyaránt csodáltam".6 Számunkra ezúttal nem az a fontos, mily magas polcra helyezi Tolnay Károly a Béke lthakában című regényt; csakis az a megjegyzés a fontos, amely szerint a könyv egyik figurája Elisabetta Cerruti habitusát, személyiségét idézi föl. Citáljuk még egyszer a mondattöredéket: „...Kalypsóban (aki Magára emlékeztet)..." Ki volt Kalüpszó (Kalypso), s minő szerepet játszott Ulysses életében, leginkább az Odüsszeiából tudhatni meg, de akár Trencsényi-Waldapfel Imre monográfiája is eligazíthat bennünket.7 O volt a szép hajú nimfa, aki hét éven át szerelme fogságában tartotta a hazaigyekvő, „leleményes" vándort Ógügié szigetén. (Merőben önkényesen, ámde korántsem véletlenül a Szigeti veszedelem egyik híres körülírásának parafrázisával úgy is mondhatnék: Kalüpszó szép haja megkötözé szüvét deli Ulyssesnek...) Odüsszeusz végül csak az olümposziak segedelmével szabadulhat a nimfa odvas barlangjából. Az istenek tanácsa úgy határoz - a döntés hírét, egyben az elbocsátásra felszólító parancsot Hermész viszi meg Kalüpszónak -, hogy a hős folytassa útját. A levelek íróját, Tolnay Károlyt, a nagy hírű műtörténészt (1899-1981) szükségtelen hosszabban bemutatnunk. Ifjan Lukács György Vasárnapi Körének Benjáminja volt, majd hatvanhárom esztendőnyi emigrációja során Michelangelo és más festőóriások kutatója, monográfusa lett; két és fél évtizeden át volt professzor Princetonban, illetve a New York-i Columbia Egyetemen, ezt követően pedig megalapította és igazgatta a firenzei Casa Buonarrotit. Ámde vajon ki lehetett a levelek címzettje, Elisabetta Cerruti, akire a Béke lthakában Kalüpszója emlékeztet? Vele, személyével és életútjával a legutóbbi időkben két tanulmány is foglalkozott.8 Ezek közléseit részletezőn megismételni nem akarván, csupán a dolgozatunk szempontjából legfontosabb tudnivalókra szorítkozunk. Elisabetta Cerruti, alias Paulay Erzsébet (1886-1959) a Nemzeti Színház hajdani igazgatójának, Az ember tragédiáját először színre vivő Paulay Edének a leánya volt. Thália papnője lett belőle, majd a húszas évek elején (itt nem részletezendő okokból) odahagyta a pályát, és - immár elvált asszonyként - 1923-ban, Sanghajban nőül ment az előkelő származású, akkor épp Kínában szolgálatot teljesítő Vittorio Cerruti (1881-1961) olasz diplomatához. Férjét a legkülönbözőbb állomáshelyekre szólította 1927-től a kötelesség (Sanghaj után Moszkva, Rio de Janeiro, később Berlin és Párizs következett), Paulay Erzsébet pedig mindenütt ragyogóan megfelelt a nagykövetnéi feladatoknak. Vittorio Cerruti 1937-ben, politikai megfontolásokból visszavonult a diplomáciai pályáról, s feleségestül családi birtokára, az észak-itáliai Novara tartomány Valenza nevű városkája mellé költözött. Nagy házat és társasági életet vittek, s szalonjuk a származás és a szellem arisztokráciájának gyűlhelyévé vált - elsősorban Paulay Erzsébet varázsos személyiségének köszönhetően. Megjegyzendő: 1941-ig a házaspár gyakorta időzött Budapesten is, lévén ott is pompás palotájuk a Várban. (Ez a műkincsekkel tömött rezidencia, amelynek nemegyszer volt vendége Márai Sándor is, rommá lett az ostrom idején, értékeit a fosztogatók megdézsmálták.9) Magától értetődik, hogy Elisabetta Cerruti a magyar fővárosban is elbűvölte a köré sereglőket, kivált a férfiakat babo- názta meg. A dekoratív megjelenésű, szép dikciójú, művelt, szellemes és nem csekély asszonyi csáberővel rendelkező hölgy sokak sóvárgását fölkeltette, kegyeiért mindig számosán vetekedtek, s a lényéből áradó vonzás még hajlottabb korában sem csökkent. Megannyi hódolója közt tudhatta Tolnay Károlyt - és Márai Sándort is. Utóbbi - hat esztendőnyi kényszerű szünet után10 - került vele újra kapcsolatba, s „viszonyuk" ezt 53
