Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Tandori Dezső: A „Töredék” második része
me), nem kellett volna nekem egy hódító, hódításokat és kalandokat testileg-lel- kileg „besöprő" egyénnek lenni. Nem kellett volna egy Szentkuthynak lennem, mit tudom én, kinek. Jellemző, Bécsben például ötvenéves lábbal jártam először. Mégis elgondolok sok mindent, ami volt, és ami még bővebben is lehetett volna, de én igazán csak... Én igazán csak az Egyetlen verseinek éltem 1960-1966 között, s ez az „Egyetlen" jelent meg Töredék Hamletnek (torz) címen. A Vásárcsarnok jócskán összefüggött mindig az életemmel. Mutogattam is, jószerén, ismeretségek is fűződnek hozzá (fájó-e mind, már csak így?), sportélmények (Tokió olimpiájának hallgatása a kofák rádióján, ó, istenem, akkor még hittem olyanban, hogy párbajtőrcsapat, kard egyéni!), én Hamletem! ezt kiálthatnám. Igen, igen, egyszerre kint s bent nem foghatott a macska egeret... viszont az sem volt igaz, hogy (Mészöly mesélte, ő olvasta valahol) az ember elveszti a „metafizikai érzékenységét", talán ha a test társas gyönyöreinek és a pénz szükségszerű megszerzésének él. Remélem, volt bennem mindig spirituális érzékenység, és semmi korban nem veszítettem el, már amennyi volt, a test társas gyönyörei (szerény ügyek) és a pénz (még szerényebb) keresgélése által. Veszélyesebb volt az a teljesítményvágy (mely a mai magányos tornászásokban is ott van, bár nem központi), mely a „Hamlet-kötet" után jött. Addig évente alig öt-hat verset írtam. Zsengék is kerültek be így a „Hamlet"-be, se a Kert, se a The Heart of the Matter (ez utóbbi egy híres Graham Greene-könyv nyomán nem nevezhető „komplett kifejezésemnek"). Na tessék, a „komplett"! De mi a komplett leírás? Musilnak igaza van, hogy a látnokságokat élők is csak hirtelen suhanásról, angyal megjelenéséről stb. beszélhettek, eszembe se jut a megnevezés, nem spiritualizmusról van szó - Meyrinkkel és Keyserlinggel foglalkozván a minap, s Jenei lapjába írtam is, a század gépgondolkodásának és a sarlatánsággá lebélyegzett nem racionális létmenetnek nagy ellentéte, a mechanizmusok elsöprő fölényével, igen, a spirituális dolgok ily félresöprésével... hagyom a mondatot. Nálam a lófogadósdiban jól volt együtt a racionális igyekezet - és sok kudarca- meg a megmagyarázhatatlan „ráérzés" (némi szép sikerekkel). Csak elmondani, megsejtetni (Nemes Nagy szava), azt se bírnám én az ilyen Londonomat, Párizsomat, Dublinomat, Bécsemet, hát még a 47 pályát, ahol jártam, Limerick beborult egét, ahogy állatorvosnak hittek, s úgy mentem, vonultam be a kis csapattal a pálya hátsó kapuján, vagy ahogy Kemptonba utazván- biztos, ami biztos, legyen valamin - mackós újságokat vettem, amerikaiakat és angolokat, ezek egyik szobánkban a sublódon ma is ott vannak, képes felükkel, Zakariás az egyik medve, egy medve-kártyaklub tagja... hogyan modjam el? Slágerekben is nagy bemondás az ilyen. Hogyan mondhatja el ember egyáltalán a megélt, a majdnem megélt, a mellőzött élményeit? A „Hamlet"-kötet clochard- jához, a háborúban emlékezetét vesztett alakhoz érkeztem vissza, az vagyok, ezt először írom le „Füziék lapjában": szeretek és sok mindenkit, a magam módján, a romterepen talált képes újságokból szép képeket vágok ki nekik, hintó Kemptonból, felhők Limerickből, mackós újság Londonból... de hogy kik ők, erre nem emlékszem, mert valami megbiccentette az agyam. Tornászáskor is, már úgy a háromezredik törzshajlításkor, hasizommicsodakor az kezd lenni bennem 47
