Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Kovács András Ferenc: Kavafisz-átiratok
Aiolosz, sem Poszeidón, többé tán semmi isten - fohászhoz, áldozathoz én konok vagyok s tudatlan. Kitörni innen hasztalan, s nincs is miért kifutni újabb Atlantiszok felé - hová, ha már a tengerek mind fénytelen feküsznek el, s kővé dermedt a hulló láthatár? Kitörni innen már soha. Sötét habokba süllyedt Atlantiszok kísérnek - katasztrófákat hordok, vonszolok fölhalmozódott múltakat, rejtett mélységből bármikor kitörni kész tűzhányókat, fölörvénylő éveket. (1914. április 16.) Athanasziosz Hrisztopulosz „Ifjabb koromban még szerettem Hrisztopulosz verseit meg szenvedélyes hellén életét a jón szigetvilág s a transsylván hegyek közt. Egzotikumnak tűnt az is, hogy túl a hűvös lsztroszon, a Fanar fejedelemségeiben viselt magas tisztségeket. Orvos, jogász, belső titoknok volt Bukarestben egy Maruzisznál, majd Moldovában egy Karadzasznak lett főbírája s megbecsült külügyminisztere. Nappal törvénykönyvekkel, fülledt államügyekkel vesződött, éjente verset írt vagy fordított, s buján duhajkodott sokat, míg vágyba, dalba, borba fulladt bakkhoszin, borús kedéllyel. Jaj, mennyi bánat gyöngyözött, dúlt zokogás ragyogott a borban!" „Ifjabb koromban még szerettem..." így mondta rég, egy hajnalon. Huszonkettőt se töltött - így mondta mégis akkor ő, miközben hosszan ittunk, s aztán szerettük egymást reggelig. „Jaj, mennyi bánat gyöngyözött, dúlt zokogás ragyogott a borban! „Ifjabb koromban..." Pont így mondta rég, egy hajnalon, s azóta, időnként hallom, álmatlan magányban még hallom, látom ajkát - s a test fölizzott, megfeszült, bukott gyönyörben izzadott... „Jaj, mennyi bánat gyöngyözött, dúlt zokogás ragyogott a borban! (1919. szeptember 15.)
