Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Kovács András Ferenc: Versek
Kimón, Learkhosz fia, huszonkét éves egyetemista, görög bölcsészhallgató (Kürénében) „Boldogságom teljében ragadott el a Végzet. Hermotelésznek voltam hűséges, igaz barátja. Utolsó napjaimban, habár nagyon nyugodtnak mutatkozott előttem, megéreztem - gyakorta könnyek gyűltek szemébe... Azt hitte, elszunnyadtam, s egy pillanatra, szinte őrülten, összeomlott, leroskadt vánkosomhoz... Mindketten egyidősek voltunk, még ifjak - éppen huszonhármat töltöttünk. A Sors elárul úgyis. Egy másik szenvedély tán gyorsan Hermotelészt is elvette volna tőlem. Jobb, hogy meghaltam. Immár örökké tart szerelmem." Marüloszé ez a sírvers - Arisztodémosz sarja volt, s elhunyt Alexandriában, tán egy hónapja... Tegnap hozták nekem, kimondhatatlan bánat szakadt szívemre, amikor kézhez vettem én, A vers szerzője küldte - Elküldte, mert csak annyit Marülosz - semmi többet, hogy így eltűnt Marülosz. föl, fáj a lelkem érte. halála eltörölt most Kimón, az unokaöccse, költő, egy ismerősöm, tudott, hogy rokonom volt Mély szomorúság tölt el, Testvérként együtt nőttünk És hirtelen, korán jött minden dühöt, haragvást... Még a harag nyomát is bennem - Marülosz ellen, bár ő rabolta tőlem el Hermotelész szerelmét. És ha Hermotelész most ismét rám vágyakozna, mint rég, úgy már sosem lesz. Jól ismerem természetem meg furcsa lelki alkatom. Marülosz árnya folyton kísértőn állna köztünk - örökre. Mintha hallanám hogy szól hozzám: „Remélem, most már elégedett vagy. Látod, megint tiéd lett, Kimón, hisz így akartad. Már nincs okod haragra ellenem, s ha volt is, végleg eltűnt." (1928)
