Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Ittzés Mihály: Bartók-élmények
nagy művésznek nem az eszközök, pontosabban a hangzás gazdagsága a fontos. Kevés zeneszerzői eszközzel és mindössze a női kar két szólamával képes a teljes kifejezésre, a népi költészetből vett szövegben megnyilvánuló végtelen bánat, sőt tragikum szívbe markoló kifejezésére. Isten adta volna, / Ne láttalak volna, / Híredet, nevedet / Ne hallottam volna. Híredet, nevedet / Ne hallottam volna, / Számos esztendőket / Tovább éltem volna! Sárig arany hajam / Meg nem fakult volna, / Szép két piros orcám / El nem sárgult volna, Az én kökény szemem / Ki nem sírtam volna, / Az én gyönge szívem / Meg nem hasadt volna! Tovább éltem volna. A négy rövid versszak átkomponáltan, vagyis minden szakaszában más zenei anyaggal szólal meg. A kiindulópont természetesen népdalszerű, s nagyjából ezt a - mondjuk - tárgyilagos karaktert követi a második is. A harmadiktól lesz egyre feszültebb, drá- maiabb, disszonanciákkal terhelt, mindehhez a tempó is gyorsul az egymásra torlódó motívumokkal, mígnem az egyre forróbb hangzás hirtelen megfagy, az egymást utánzó szólamok ellenpontozását megakasztja a szív meghasadását jelző üres kvinthangzás kietlensége, kíméletlensége. Utána már csak a népdalhang jön jelzésszerűen vissza a második szakasz utolsó verssorának visszaidézésével, Bartók jellegzetes kétarcú, dúr-moll hangza- taiba ágyazva. Mestermű a javából, zenei kompozíciós módszerében és a kifejezés intenzitásában. Illyést szabadon idézve: a rettenetét annak kimondásával oldja fel. Tanulóéveim befejezése még egy Bartók-élménnyel megajándékozott. A szépséges és változatos karakterű szlovák népdalokon alapuló Falun című ciklus női kari, zongorakí- séretes változata (fő tanárunk, Vásárhelyi Zoltán zongoristának is kiváló asszisztensének, Párkai Istvánnak közreműködésével) volt az egyik vizsgadarabom. Az első tételben népszokás, falusi rítus (Lakodalom), az utolsóban (Legénytánc) a népi őserő bartóki megidézése, a középső lassú tételben (Bölcsődal) a mágikus hangzás, a líraiság, a gyermekét ringató anya szeretetének, aggódásának kifejezésével Bartók nagy műveket ihlető népzeneélményének átérzésével is megajándékozott. A karvezetői tanulmányok formális lezárását jelentette számomra ez a vizsgahangverseny 1963-ban. De nem jelentette, nem jelenthette a Bartók-élmények lezárását. Talán akkorra értek be a korábbi tapasztalatok, tanulmányok, hogy alapot adjanak a további, Bartók mélységesen emberi életművéhez még közelebb vivő, szavakban nehezen kifejezhető tartalmának jobb megértéséhez. A titok azonban soha nem fejthető fel teljesen. Számomra ez is hozzátartozik a nagy művészet lényegéhez és élményéhez. 56
