Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Bogdán László: Sándor Iván épülő regénye
futólépéstől lihegő fiú hangja elérjen hozzám, mintha ő is igyekezne, hogy meghalljam, amit mond, ám ha hallom is, csak úgy hallom, mintha egy üveggé vált tenger mélységéből szűrné át a fülembe a múlandóság."11 S közben: „Mintha figyelne valaki. Mintha nemcsak én járnék felderítő úton, hanem más is. Mintha miközben a tizennégy éves fiú nyomait keresem, valaki az én lépteimet kísérné. Hárman volnánk. Ez új dimenziót ad, mondjuk így, a nyomozás krónikájának." S az új dimenzió új dimenzióba nyit, a történetek mint a matrjoska babák zárulnak egymásra, mintha az egyik dobozból egy másikat, abból egy harmadikat, egy negyediket húznánk ki. Ha a prózában van palimpszeszt, akkor ez valami ilyesmi. S közben pörög a nyomasztó történet, a tömeg elér a téglagyárba, a hős és a fiatalabb szerelme - valami csoda folytán - megmenekültek, kalandjaik a rettegő-ostromlott Budapesten elmondhatatlanok. Nehezen idézhető fel, ami megmaradt, noha Ottlikot idelopva csakugyan minden megvan, a rétegek ott rejtőznek a rétegek alatt. „Elveszítem a tizennégy éves fiú tekintetét. A hátát látom csak a tömegben. Próbálom követni. Szorosabbra húzza a viharkabát övét."12 És később: „Az emlékezetem űrjében eltűnnek az utcák. A felidézhetetlenben botorkálok."13 A nyomozás folyamatosan előttünk történik, a topográfiai részletességekkel, a fellelhető dokumentumok felhasználásával, a túlélőkkel való beszélgetésekkel. De az elbeszélő én a „bizonytalan"-ban állandóan elveszíti a fonalat. A lépések kétszer nem történhetnek meg, a két láb ötvennyolc-ötvenkilenc esztendő távolából nem léphet még egyszer ugyanabba a nyomba, a bizonytalanságot csak fokozza, hogy hátha nem is az a nyom volt. A kétely. És itt nem a „vakhitű kételyéről van szó. „Ha történetet írnék le, megkockáztathatnám, hogy az a tizennégy éves fiú figyel, akinek a jelenlétét a tetthely különböző pontjain az imént képzeletben rögzítettem. Egy történetben erre is van lehetőség. Egymást teremtjük meg, a leíró és a leírt, csakhogy a bökkenő éppen az, hogy ki az egyik és ki a másik. A történetben akár fel is cserélhetők, de most nem a történésről van szó, legfeljebb a felderítés történetéről, és ha a tizennégy éves fiú, és az, aki az 1-es villamos végállomása felé halad, meg is egyezik egymással, a történés és a felderítés mégsem ugyanaz."14 De a regény - bennünket is bevonva démonikus köreibe - úgyszólván előttünk épül... Jegyzetek 1-2-3 Élet és Irodalom 2002. december 20. 4 A tetthely megközelítése Élet és Irodalom 2002. december 20. / Jelenkor 2003. május / Jelenkor 2004. január / Élet és Irodalom 2004. december 17. 5-6 Daniellával a vonaton - Forrás 2004. január; Kritika 2004. február; Tiszatáj 2005. június 7 Jelenkor 2003. május 8 Babits Mihály: Politika 9 Élet és Irodalom 2004. december 17. 10-11 Jelenkor 2003. május 12-13-14 Jelenkor 2004. január 14
