Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Kárpáti János: Bartók Béla kereszttűzben
Ennek az 1913-ban megjelent kis anyagnak közlési jogáért csakugyan megkaptam az Academia Romänätöl a szokásos, tudományos-akadémiai közlésekért kijáró díjat; de már az 1923-ban kiadott kötet (Volksmusik der Rumänen von Maramure§, München) részben, az 1935-ben kiadott könyv (Melodien der rumänischen Colinde, Bécs) pedig teljesen saját költségemen jelent meg. Ennyit az »anyagi támogatás«-ról, amelyet Petranu említett. Ami végül az erkölcsi támogatást illeti (125. lap, alulról 9. sor), meg kell adnom, hogy 1925-ben, ill. 1933-ban - tehát sok évvel az 1920-as és 1923-as munkáim közzététele után, amelyeket Petranu oly nagy hévvel támad -, két rendjelet kaptam a román kormánytól; ezért ezúttal nyilvánosan is köszönetét mondok. De egyúttal be kell vallanom, hogy sokkal többet jelentett volna számomra, ha a román hivatalos körök több érdeklődést tanúsítottak volna kéziratban levő román anyagom közlése iránt. 9. Petranu (124. lap, 30-33. sor) azt mondja: »A román kutatók egyhangúan elismerik a román anyag egységességét minden megyében, Alexici és Brediceanu pedig kimutatták és bőségesen bizonyították befolyását a magyar zenére.« Sajnos, Petranu nem jelöli meg azokat a forrásokat, amelyekben a román kutatók így nyilatkoznak. De ha csakugyan így nyilatkoztak néhányan közülük, akkor súlyosan tévedtek. Kérjük az elfogulatlan olvasót, hasonlítsa össze a fentemlített tanulmány (Die Volkmusik der Magyaren und der benachbarten Völker) 37-42-ik és 52-54-ik sz. kottapéldáit, mint egységes csoportot, az 54—59-ig csoporttal és mind a két csoportot a »hóra lunga«-val. ...Akkor maga is megítélheti, hogy ennek a három fajtának, amit csak úgy találomra példaképpen említek, semmi közös vonása nincs. 10. Petranu, hogy állításainak nyomatékot adjon, Bartalusra, Káldyra, Fabóra és Harasztira, mint magyar »tekintélyekre« hivatkozik. Az első három a múlt század végén dolgozott (ill. Fabó a századfordulón), tehát olyan időben, amikor köztudomásúlag - és ezt Petranunak szintén tudnia kellene - mind a magyar, mind a román parasztzene teljesen ismeretlen volt. Olyan tárgyról írtak tehát, amit nem ismertek. A negyedikről, Harasztiról határozottan tudom, hogy számára a népzenekutatás teljesen idegen és ismeretlen terület. Tehát nincs sok haszna annak, ha valaki ilyen tekintélyekre hivatkozik. 11. Petranu többször tesz nekem szemrehányást, hogy az évek folyamán módosítottam véleményemet. így pl. azt mondja, amikor a fentemlített tanulmány (»Volksmusik der Magyaren etc.«) zárószaváról beszél (122. old. 21-29. sor): »A zárószóban meglepetésszerűen megváltoztatja előbbi állításait...« stb. Aztán szemrehányást tesz nekem, hogy »ez a zárószó (a német kiadásban) csak a tanulmány végén, a hangjegypéldák után« következik, »úgy, hogy szinte észre sem lehet venni«. Mindezekre a következőket válaszolhatom. Először is: természetesen változtattam a véleményemen (de sohasem alapvető dolgokban)! Hiszen közismert jelenség, hogy becsületes kutatónak kötelessége véleményén változtatnia, ha új felfedezések adódnak. 1924-ben mindössze 20 cseremisz dal volt kezem ügyében: akkor a szerény »valószínűleg« szót használtam; 1934-ben már 500 cseremisz dallamot ismertem, tehát már jogosan használhattam a határozott »kétségtelenül« szót. 1923-ban még nem ismertem az órománai, iraki és perzsa »hóra lunga« dallamokat, 1934- ben már igen - mit tehettem mást, mint hogy nézetemet részben megváltoztassam. Ezt minden tudományosan gondolkodó könnyen megértheti. Másodszor: az anyag nyomdai elrendezését nem én intéztem, hanem a folyóirat szerkesztősége; én erre vonatkozólag még kívánságaimat sem fejezhettem ki, mert kefe- 29 29 Bartók jegyzete: A Magyar Nemzeti Múzeum hengereinek teljes száma 1914-ben kb. 2200 volt. Ebből 785 román. Amint tudjuk, a háború után Romániában kb. 7000 hengernyi népzenei anyagot vettek fel. Azt kérdem: ennyi hengerből - legyünk rendkívül szerények - szántak-e 100 vagy 50, sőt akár csak 10 hengert magyar anyagra? 39
