Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Kárpáti János: Bartók Béla kereszttűzben

Sajnálattal kell kijelenteni, hogy az, illetőleg azok, akik a szöveget a dallam alá helyezték, maguk a bihari parasztok voltak és nem a gyűjtő. A gyűjtő csak azok alá a hangok alá írhatott szöveget, amelyekre a parasztok énekeltek (bizonyságul szolgálnak a fonográfhengerek). Tehát - a kritikus szerint - a bihari román parasztok nem tudnak jól románul. Az az állítás, hogy a »román dalban a szó utolsó szótagján nyújtás vagy korona van« annyira lehetetlen, hogy cáfolatot sem érdemel. Aki bár egyetlen erdélyi román paraszt énekét hallja, azonnal meggyőződhet az ellenkezőjéről.

Válasznak ennyi elég."

Bartók tudományos gondolkozását jellemzi, hogy a bírálatra küldött válasz végéhez önbírálatot is illeszt.

„A bihari dallamok gyűjteményének valóban vannak egyes hiányosságai, hibái, ezen azonban nem csodálkozhatunk, mivel ez az első olyan természetű nagyobb gyűjtés, amelyik helyszíni folklórkutatásokra és a román népzene rendszerezésére épül. Új utakat tömi anélkül, hogy hibákat követnénk el, úgyszólván lehetetlen. Különös, hogy a kritikus a valódi hibák közül egyet sem vett észre. Hadd sorolja fel ezeket őhelyette maga a gyűjtő.

A folklór szempontjából hiba: 1. hogy nincs minden darabnál pontosan feltüntetve a dallam gyűjtési forrása (az énekesek neve, kora, foglalkozása); 2. hogy az előadás tempója nincs pontosan metronomjelzésekkel rögzítve; 3. hogy egyes dallamok lejegyzése ellentmond annak, amit az ütemvonalak elhelyezéséről ebben a válaszban az 1. pont alatt mondottunk; 4. hogy a különböző dallamfajták (doinák, kolindák, siratók, lakodalmi dalok, horák) a csoportosításban nincsenek különválasztva.

Ezeket a hibákat egyrészt könnyen helyesbíteni lehet, másrészt a további gyűjteményekben nem fognak előfordulni."

Tegyük hozzá: ezeket a hibákat Bartók valóban ki is javította, mégpedig először a kinyomtatott bihari kötet saját példányába vezetett bejegyzésekkel,14 majd az Amerikában végső formába öntött, háromkötetes „nagy" román gyűjtemény kéziratában.15

II. felvonás

A Nemzeti Újság 1920. május 19-i számában jelent meg az alábbi cikk:

„Bartók Béla az oláh »kultúra« szolgálatában

Bartók Béla, a Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola szabadságolt tanára, aki évekkel ezelőtt magyar ruhában és harmonikás csizmában tüntetett magyarsága mellett és aki több mint egy évtizedet töltött el a magyar népzenei anyag felkutatásában, »Der Musikdialekt der Rumänen von Hunyad« cím alatt cikket írt egy német lapba. Eltekintve attól, hogy a mi szempontunkból mennyire időszerűtlen ma oláh kultúrkérdéseket tárgyalni, hiszen egyik legfontosabb fegyverünk az a kultúrfölény, melyet az oláhokkal szemben az egész világ elismer, Bartók cikke olyan tendenciózus adatokat halmoz egymásra, amelyek fölött aligha lehet napirendre térnünk. Arról nem is szólva, hogy rólunk állandóan per »Madjaren« beszél, azzal kezdi cikkét, hogy Magyarország népei között az oláh az egyetlen, amely zenélési módjának ősformáját legérintetlenebbül tudta megőrizni. Azután hosszú tudományos fejtegetés következik (mindössze nyolc kvartoldal, amit oláh zenéről írni lehet), amely a világon soha senkit nem érdekelt, s így közlése még

14 D. Düle Béla Bartók: Ethnomusikologische Schriften, Facsimile-Nachdrucke III: Rumänische Volkslieder aus dem Komitat Bihar (Budapest: Editio Musica, 1967).

15 Lásd a 6. sz. jegyzetet.

29