Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Kárpáti János: Bartók Béla kereszttűzben
életre szóló szoros barátságot kötött. Bartók kezdeményezésének jelentőségét és a román kollégák fogadókészségét jellemzi, hogy az 1910-ben még kiegészített bihari gyűjtés anyagát 1913-ban a Román Akadémia - a Magyar Nemzeti Múzeum anyagi hozzájárulásával - közre is adta Cäntece poporale romäne§ti din comitatul Bihor (Ungaria) címmel (Román népdalok Bihar vármegyében).1 A népdalgyűjtést Bartók hihetetlen energiával és módszerességgel folytatta a magyar, szlovák és román népesség körében. Amennyire zeneakadémiai tanítási kötelezettsége engedte, állandóan utazott, és igen jellemző módon az ünnepeket, tanítási szüneteket is gyűjtésre fordította; 1910 és 1916 között minden év karácsonyát különböző távoli falvakban töltötte, kihasználva, hogy ilyenkor az emberek könnyebben elérhetők, mint munkaidőben. A Kárpát-medencében végzett kutatásokat egy észak-afrikai gyűjtéssel is kiegészítette, mert - kapcsolatban lévén a berlini Fonogramm Archívummal és annak vezetőjével, Erich von Hornbostellel - fontosnak érezte az Európán kívüli zenekultúrák megismerését is. Tulajdonképpen Keletre szeretett volna menni, de akkoriban, saját költségén csak egy földközi-tengeri „kirándulás" volt megvalósítható. 1913 júniusában, az algériai Biskra környékén, három oázisban vett fel fonográfra arab énekes és hangszeres zenét. Gyenge fizikuma nehezen viselte a nyári afrikai hőséget, így a kutatást a tervezettnél hamarabb kellett befejeznie, és a folytatásnak képzelt további afrikai utakat a világháború miatt nem valósíthatta meg. Az eredmény így is igen jelentős; Bartók nem kevesebb, mint 118 fonográfhengerrel tért vissza Afrikából, és azok anyagának nagy részét azután le is kottázta az ő közismerten gondos, minden apró részletet kifejező módszerével. Érdekes viszont, hogy a Kárpát-medencében a háború idején is tudott gyűjteni, mégpedig igen eredményesen, mivel az Osztrák-Magyar Monarchia keretén belül, a régi Magyarország vidékein szabadon utazhatott. A Monarchia 1918. évi felbomlása vetett véget Bartók erdélyi, felvidéki, bánsági helyszíni gyűjtéseinek. Addig az időpontig azonban már mintegy tízezer dallamot gyűjtött, melyek hangjegyes átírása, rendszerezése és publikálása lett a húszas-harmincas évek fő feladata. A háború után, amikor a siralmas magyarországi viszonyok között már kivándorlásra is gondolt, gyümölcsöző kapcsolatokat épített ki osztrák és német folyóiratokkal: a bécsi Musikblätter des Anbruch, a berlini Melos és a lipcsei Zeitschrift für Musikwissenschaft címűekkel. Ez utóbbiban jelent meg 1920-ban két fontos tanulmánya: A Hunyad megyei románok zenei dialektusa, valamint az észak-afrikai gyűjtés összegzése (Der Musikdialekt der Rumänen von Hunyad, Die Volksmusik der Araber von Biskra und Umgebung). 1923-ban pedig a müncheni Drei Masken Verlag adta ki második könyvméretű tanulmányát a román népzenéről Volksmusik der Rumänen von Maramure§ címmel, a Stumpf és Hornbostel szerkesztette Sammelbände für Vergleichende Musikwissenschaft című sorozat negyedik köteteként. Egy évvel később pedig a magyar anyag is könyvformátumot kapott; a Rózsavölgyi és Társa megjelentette háromszázhúsz dallamot tartalmazó A magyar népdal című munkáját, mely azután német és angol verzióban is napvilágot látott.1 2 Időközben Bartók egy nagyszabású szlovák dallamgyűjteményt is összeállított Slovenské L'udové Piesné címmel és kiadásra átadta a Matica Slovenskának, ám a mű Bartók életében nem került ki a sajtóból.3 Kalandos utat járt meg másik nagyszabású 1 Chansons populaires roumaines du département Bihar (Hongrie). Bucurejti, 1913. Academia Romänä, Din Vieata poporului roman, culegeri si studi XIV. 2 Berlin, 1925; London, 1931. 3 Slowakische Volkslieder I-II. Bratislava, 1959, 1970. 23
