Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Bence Erika: A vonat jelentésköre a közép-kelet-európai kultúrában
mely két lófej között látszik távolabbról. (...) Nyomát sem lelhetjük ezekben az útirajzokban semmilyen tér- vagy időbeli folyamatosságnak, pontosan érzékeltetve általa, hogy aki megteszi őket, akár tényleges térben, akár a lélek rejtett ösvényein, maga is úttalan és követhetetlen immár."3 E paradox, úttalan utak kivétel nélkül a létezés végkifejlete felé irányulnak, a halál felé tendálnak. Képzelt vagy valóságos közegük-terük lidércvilág, útvesztő. A tenger és a hajós fogalomköre irodalmunkban az egyediség-másság jelentéseit és magatartásmintáit jelöli: pl. Kisfaludy Sándor hajótöréskalandja A kesergő szerelem tengerbe veszett első változatával ilyen kuriózumjelenség, mint ahogy útirajz-irodalmunk szemszögét is a kívülállás pozíciója határozza meg. A világtenger vagy az ég-tenger képzetek a behelyettesítő metaforikus beszéd alkotóelemeiként funkcionálnak (pl. az „alattunk is, felettünk is, bennünk is az ég volt"4 képzete, vagy az „árvízi hajós"5 allegorikus alakja; a jelenségre vonatkozó XX. századi reflexiók értelmében pedig: „az ég a fűszálaknál kezdődik"6). A tenger-jelentések sok esetben paradoxális és parodosztikus vonatkozásokra mutatnak: pl. a gályarabsorsot mint a bűnhődés motívumát XIX. századi regényeinkben a túlburjánzó romantikus képzelet megnyilatkozásaiként kell értelmeznünk (sokszor tragikomikus felhangjuk sem marad el). Erősen nemzedékfüggő élménynek tekinthetjük a „nekünk van tengerünk"-gondolatát a vajdasági magyar irodalomban (tudomásom szerint épp most íródik a cáfolatát jelentő „ellenregény"7). A tenger-tudat azonban nemcsak a kanonizált kultúrában, de az alászállott irodalomban, sőt a triviális kultúrszférákban is ritka jelenség. Az „I'm sailing"-életérzése helyett a népszerű műdalok világában is a vonatzakatolás uralkodó. A közép-kelet-európai utas útja a síkföld téralakzatai között rajzolható meg, utazása a más térdimenziók (a hegy vagy a sziget tört vonalai, pl. a varázssziget, Isola Bella) felé tartó köztes lét (a keresés) formájaként nyilvánul meg, végkifejlete rendszerint a halál jelentéseit idézi. Irányát az országút, a XIX. század harmadik évtizedétől kezdődően a vasút egyenes vonala határozta meg. Magyarországon az első gőzüzemű vasútvonalat 1846. július 15-én nyitották meg Pest és Vác között. A bécsi vasútvonal első szakasza volt. A szerelvény 8 személykocsiból állt, és a belga gyártmányú Buda és Pest nevű mozdonyok vontatták. Az első vonat - két közbeeső megállással - 59 perc alatt tette meg az utat. Mint verset termő jelentős irodalmi élmény 1847 decemberében vonult be a magyar költészet történetébe: költője a műveltség szabad áradásának lehetőségét, az emberi tudás határlebontó erejét ünnepli benne, hogy a vonat-szimbólum létrejöttének kezdet-kontextusában máris felvetődjék halálra vonatkozó jelentése: „Ez a gép tán egyenest a / Másvilágba megy velünk!"8 Egyrészt metonimikus összefüggés kapcsolja az emberi rabság örök jelképéhez, a lánchoz, másrészt gép(szörny) jellege révén a halálba mint kiismerhetetlenbe (útvesztőbe) ragadó erő képzeteként hat szemlélőjére. A „vagonhűség" fogalmát („hűséges vagy Te a vagonokhoz"9) a XX. század végi gondolkodás teremti meg és kapcsolja a halál jelentésmezejéhez. Kiváltó momentuma a vonat majd két évszázados történetén végigpásztázó szem előtt lepergő látványsor, amelynek alapján a közlekedési eszközt halál-térként identifikáljuk. Az átmenetiséget-lak- hatatlanságot-megélhetetlenséget jelképező pályaudvar-létet Juhász Erzsébet a mi életünk téridejében a telepen élés szinonimájaként értelmezi: „A telep a mi életünk metaforája."10 Krasznahorkai László Sátántagó című regényének telepét mint az „istentelenül eldurvult emberek kilátástalan egy helyben topogása"11 színhelyeként, az elérhetetlen jelen és a beláthatatlan múlt tereként írja le. Az idő dinamikájából kifordult lét sorstalanságot jelent. Juhász Erzsébetet idézve: „A közép-kelet-európaiaknál senki a világon nem tudhatja jobban, mit jelent, ha kihúzzák az ember lába alól a talajt. Egyvégtében ez ismétlődik itt, nem csoda, hogy talaj a lábunk alatt soha. Csak szedett-vedett deszkapalló, örökös, életreszóló 98
