Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Zelei Miklós: Egy tengerjárt magyar
Ebbe be kell kapcsolódnunk. Itt valamit kereshetünk. Kiszélesíthetjük, tágíthatjuk a jogainkat. Ezt követte a megszállás. Engem otthon ért a megszállás, és a mi falunkat nem szállták meg, mivel az egy isten háta mögötti hely volt, az átvonulási területtől távol, ott katonát nem láttam, de már akik Ipolyságon voltak, igen. Meg a rádió, akkor már tévé is volt, s ezek tájékoztattak. És a faluban is a gyerekek: baj van, háború lesz, mert megszálltak az oroszok, végünk. A maguk módján dramatizálták. Mert hát tragédia is volt, ugye. Szeptemberben láttuk a nyomait, a romjait a bevonulásnak. Az út mellett a tank valamit letaposott, áttörte a hídkorlátot, és a magyar tank az Ipolyba beleesett, és ott halt meg egy vagy két magyar katona. Ott volt még a tank is egy hónapig, nem vették ki. Zűrzavar. Mi lesz? Hogy lesz? Hogy fogunk helyezkedni? És az emberek lassan kezdtek eligazodni, megpróbáltak tájékozódni. Főleg a vezetők meg a politikusok. Az igazgatónk, akit én a maga módján egy nagyon értelmes, rendes embernek tartok, egy nagyon egyszerű ember volt, úgy hívták, hogy Singer Ambrus, angoltanárunk volt egyben. De úgy volt angoltanár, hogy eredetileg orosztanár volt, és az isten tudja, hogy került kapcsolatba az angollal, de megtanult angolul, Angliában is járt kint. Nem volt egy különösebben jó angol szakos, de az már maga egy tény volt, hogy Ipolyságon akkor lehetett angolt tanítani, és egyáltalán, volt ki tanítson. Ennek a szerencsétlen ember munkájának az eredménye, hogy nem is tudom hány angol szakos tanár lett az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolából. Csak az én osztálytársaim közül velem együtt négyen kerültünk angol szakra, akik el is végeztük az angolt. De még többen vannak, akik jól tudnak ma is angolul. Huncik Péter, akit emlegettem tegnap, ő ugyan orvos lett meg pszichiáter, igaz, hogy talán nem kizárólag az iskolának köszönheti, mert ő otthon már a családban is tanult, lehetősége volt rá. Bejött hozzánk angolórára az igazgató úr, és szegény ember ott tépelődött, mi lesz most, mit csináljak most? Egy kicsit kétségbe is volt esve. Jó vége lesz ennek? Nem jó vége lesz ennek? Mit mondjak én? Hova megyek állásba? Egyszerű paraszti ésszel bevallotta, ő nem tudja, hogy itt mi van. Egyetértsek vele? ítéljem el? Mert ha egyetértek vele és megbukik ez az egész, akkor mit fogok én kapni? De ha nem támogatom és győz, akkor megint mit fogok én kapni? Hátha lesz itten egy újabb visszacsatolás Ipolyságon csak magyarok vonultak át. Vonultak ebbe az irányba is, abba is, és mondogatták, hogy hamar visszamennek. De nem mentek vissza, hanem nyilván utánpótlásért vagy üzemanyagért ment egy kis kolónia, egy tíz-húsz autó. 83
