Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Tódor János: Kis magyar agressziók
A gyalogátkelőhelyen mentem át, a lámpa közben pirosra váltott Egy startoló Peugeot-t fékezésre kényszerítettem, mire kiszólt belőle a sofőr melletti ülésről egy fiatal csávó, és elküldött a kurva anyámba. Vettem a lapot (végre valami említésre méltó, megörökíthető, mert hiszen az élet egy permanens anyaggyűjtés!), és nem voltam rest a körönd másik oldalán mit sem sejtve leparkoló kocsi mögé (Kodály köröndi dupla Nelson) lopózni. Mielőtt még kiszállhattak volna a tagok, rákérdeztem dörgő hangon, hogy mi is volt az előbb. A suttyó kölök egyből megadta magát, de az öregebb (talán az apja, akitől ezt tanulja), biztos, ami biztos, amikor kiszállt a kocsiból az eszmecseréhez, magához vette a fém kormányzárat is. Ekkor már a közelben utat építő munkások figyelmét is felkeltette a replika, mert többen a lapátjukra támaszkodva kezdtek drukkolni. Ki tudja, mi történt volna velem (a kormányzárassal), ha nem jön éppen arra egy (nem készenléti) rendőrautó. Elhagytad a gyerekedet „Elhagytad a gyerekedet!" - ezt a kiszámítottan alattomos mondatot vágta mindig a fejéhez volt felesége, ha le akarta teríteni. Mint egy homlokon lőtt, vérző fejű vaddisznó, úgy érezte ilyenkor magát. Ölni tudott volna, miközben félig-egészen ő volt megölve. Az asszony tudván tudta, hogy telibe talált. Bingó! Ő meg azt üvöltözte ilyenkor, hogy „Én csak téged hagytalak el, te szemét kurva!". De hiába volt minden, a nő győzött mindany- nyiszor: jól tudta (ezt az elvált víg özvegyek ösztönösen érzik), mi az ő legérzékenyebb pontja. Tudta, és nem ismert kegyelmet. Egy nő sohasem bocsátja meg a férfinak, ha az egy másik nő miatt elhagyta. Ez a sokk (úgy hiszik) elegendő alapot szolgáltat a legtisztességtelenebb, a legerkölcstelenebb visszavágásra is. Meglehet, hogy így is van. Ilyenkor a sértett asszonynak semmi sem szent. Legkevésbé a saját (közös) gyerek(ek). Hogyisne, amikor a gyerekkel lehet a tahó apát a legjobban revolverezni. Éppen ezért: a nők (anyák) a szó nemesebb értelmében nem emberek. Embertelen-szabásúak. Természetesen tisztelet és kézcsók a kivételnek! Mentálisan egyre jobban elállatiasodni - ez volt, ennyi volt az élet. A szeretet nyomoroncaként vonszolta magát. Sírt dühében, fájdalmában, tehetetlenségében. Ment az utcán az ilyen érzelmi kígyómarások után, és úgy bőgött, mint egy taknyos gyerek. A lányára gondolt, meg arra, hogy minden jóvátehetetlenül elromlott. Nem tudott kommunikálni vele, pedig csak beszélgetni szeretett volna. A lánya olyan, mint ő: hirtelen haragú, hisztérikus. Nem bírta ilyenkor elviselni. Nem bírta elviselni magát. Nem bírták elviselni egymást. Csak kimutatni nem tudott, kétségbeesett szeretettel szeretni. Rákmenet Azt képzeli (hiszi), hogy halálos beteg (talán tényleg az): rák (nyirok?), teste legkülönbözőbb helyein - karjain, hasán általában szimmetrikusan - apró, félborsónyi csomók nőttek-növekedtek. Először jobb lába combján jelentkezett, úgy 5-6 éve. Akkor kellett volna elmenni orvoshoz, kioperáltatni, hogy ne spricceljen szét a testben. Osztott-szorzott - gyávaság és fanatizmus jegyesek, minden külön értesítés helyett -, ha meg kell lennie, hát legyen. Elismeri, cinikus dolog így gondolni a halálra. Kivált a saját (bűnös sejtosztódással szaporodó) halálunkra. Ötven év: folyamatos kiábrándulás, kedvvesztés, keserűség. A behatárolt tehetség (tehetségtelenség, tehetetlenség) bosszúja: tükröt tart elé. Nem nagyon van miért tovább élni, görgetni maga előtt a megunt, kacatként felgyülemlett 71
