Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - HARMINC ÉVE HALT MEG SZILÁGYI DOMOKOS - Nagy Gábor: Aki egy paradoxonba halt bele
Nagy Gábor Aki egy paradoxonba halt bele Avagy a poéta Szilágyi Domokos poétikai fordulata í. „agyő dzsungel betelt a mérték" (Ez a nyár) Rég felismert zavarba ejtő tény, hogy a Búcsú a trópusoktól (1969) című, ötödik Szilágyi Domokos-kötet a költői pálya későbbi szakasza, kötetei felől nézve ellentmondásba kerül a címben jelölt poétikai természetű pályafordulattal.1 Sőt a tüzetesebb olvasat azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy maga a trópusok elhagyását meghirdető kötet sem felel meg igazán a címben jelölt fordulatnak.1 2 A kötetnyitó Haláltánc-szvitben is jócskán találunk immutatiós alakzatokat, azaz trópusokat. A „KÉTLÁBÚ TOLLATLAN ÁLLAT akinek / akinek arcán ráncokká szövődnek az évek" a fogalmi minőségek összevonásával hoz létre metaforikus szerkezetet: az 'ember-(kétlábú tollatlan) állat' animizálását az 'évek-rán- cok' fogalmit-élőt, illetve (ha a 'szövődnek' állítmányra fókuszálunk) fogalmit-anyagit/ dologit összekapcsoló metaforája követi. A szerkezet az emberi-fogalmi szélső pontjai közötti közelítés különböző fokozataival viszi színre, tehát a nembeliségek feloldódásában kifejezve, a világ erodálódását, azaz a sértetlen teljességképzet elveszítését. Egy későbbi szakasz az 'idő-márvány' metaforikus viszonyításával a hagyományos lineáris időképzet, az idő mint múlás jelentéssíkját eltörölve hoz létre szofisztikus paradoxont, s miközben visszautal egy korábbi egységre („útját márvány síremlékek márvány nippek márvány diadal- / oszlopok szegélyezik"), az út (tehát az idő fogalmi mezejébe tartozó képzet) paradoxális megszüntetését: a haladás kimerevítését is elvégzi: „hogy minden csöpp mozdulatod gondolatod fintorod márványba / merevül - ó nem a dicsőségesbe nem a fennköltbe csak / a megszokott-rettenetesbe ami az idő". De a „tapasztalatot bölcsességet" ellopó halottak s a „minden halottak oroztak" szószerkezetei is az élő-nem élő vegyítésén alapuló metaforák, vagy (más megközelítésben) olyan metonimikus szerkezetek, amelyek a 'halottakkal eltávozik tulajdonuk, tudásuk, jellemük' stb. képzetet hiperbolikus (túlzó) igével: az ellop, eloroz révén az élőkre jellemző cselekvés tartományába mozdítja. így jut el a vers ahhoz a metaforikus paradoxonhoz, amely Ratkó József költészetének is egyik alapmotívuma: az élők és halottak közötti határ elmosásához. Szilágyi átkozza a halottakat, az „élet-kufá- rókát". Más összefüggésben, a nézőpont-váltás révén a halottakról a gyilkosokra irányítva a figyelmet, haláltáborokra utalván metaforizálódik a tömeggyilkosság az „élőhullaerdő 1 Legújabban, Szilágyi Fagyöngy című kötetének versei kapcsán, Gerliczki András mutatott rá, hogy „A trópusoktól nem tud, nem akar búcsúzni a költő". Gerliczki András, A párbeszéd könyve. Szilágyi Domokos Fagyöngy című kötetének kompozíciós sajátosságai = Cselekvő irodalom. írások Görömbei András tiszteletére (szerk. Bertha Zoltán - Ekler Andrea), Budapest, 2005. 269. 2 Vö.: N. Pál József a kötetzáró Ez a nyár kapcsán „szóképektől nagyon is zengő sorokkal búcsúzó elégikus (...) számvetés"-ről beszél. N. Pál József, 2004, Szeretett volna élni 2000-ig. Szilágyi Domokosról - huszonöt év után = Uő. „A megtartók jöjjenek...". Tanulmányok, kritikák a huszadik századi magyar irodalom történetéből, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2004, 214. 92
