Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 12. szám - HARMINC ÉVE HALT MEG SZILÁGYI DOMOKOS - Pécsi Györgyi: Kísérlet a világ rendszerbe foglalására

megzökkentik, hanem - időlegesen - el is téríthetik. Minden új betéttel új folyosók, elágazások nyílnak, új értelmezési mezőkre csábítva és kényszerítve az olvasót -, miközben a főszólamba épített kisebb-nagyobb versszegmentumok, versötletek, verscsírák, vagy a narrátori kiszólások is folyamatosan megtörik a befogadást, s ily módon egy szuggesztív, dinamikus, mozgó szöveg képződik.

A rendkívül sűrű szövésű opus jelentését, üzenetét szemantikailag sem könnyű fölfejteni. A verset többféle rendezőelv, értelmezői szempont szerint megközelíthetjük. Megközelíthetjük történelemfilozófiai szkepszise felől (Szakolcazy Lajos), tekinthetjük az európai kulturális emlékezet és hagyomány drámai küzdelmének (Széles Klára), az európai értékrend és humánum melletti tanúskodásnak (Bogdán László), vagy a történelmi haladás és a véges egyéni lét összegző opusának (Cs. Gyímesi Éva). Olvasatomban az Emeletek... talán olyan szintéziskísérlet, amelyben a költő a mindenkori költészet értelmét az ember történetiségének tükrében teszi mérlegre. Nem szigorúan gondolati költemény, hanem intellektuális, artisztikus és érzelmi számvetés, amelyben Szilágyi Domokos elsősorban az alkotó, teremtő ember, a „költő" előtt tiszteleg, aki egyre redukáltabb szereppel és egyre kisebb hatásfokkal képes a maga üzenetét megfogalmazni és eljuttatni (vélt vagy valós) közösségéhez.

A főszólam, a vers üzenetének legfőbb hordozója, az emberiség és az egyes ember történetét, sorsát, onto- és filogenezisét követi a kezdetektől a jelenig. „A történelem ideje összerándul és térbe kivetülve emeletek lépcsőben, a huszadik század egyénileg is megélt alakzataiban válik képileg megfoghatóvá."9 „Ami összerántja a nagy egységen belüli helytállással véglegessé váló sorokat, az a költő történelemfilozófiája."10 A költő a főszólamban mintegy háromdimenziós teret képez, ez a tér alapvetően vertikális elrendezésű, földszinttel és emeletekkel, melyben a maga 20. századi emeletéről előbb csak „alátekint", de mert az emeletek egy sokemeletes ház részei, a lépcsőkön cikázva maga is szabadon le-föl közlekedik. A történelmi ember létezését és az egyéni élet történetét egymásba úsztatja, így a földszint egyszerre képezi az emberiség ősi és az egyes ember újszülött korát. (A paralelizmus nem teljes ugyanakkor, mert a jelen nem az öregség kora is egyúttal.) A földszint az ősemberi lét legősibb, még animális korszaka, az öntudatra ébredés nélküli zsigeri lét és állati félelmek kora. Az őskép „halálsikolyú és anyameleg", ahol „nem a végtelen, hanem a / véges az, ami föl nem fog- / ható." Ezt az állati félelmekkel és állati békével megélt tagolatlan történelem előtti kort a „kakas hajnal" ébreszti: megszületik az első barlangrajz, az első munkadal, az egyéni sorsban a gyermekdal, és irgalmatlan sebességre kapcsol az emberi elme (növekedik a gyermekember és fejlődik az emberiség), és ennek következményeként az emberi tettek aktivizálódása is fölgyorsul. Háborúk, erőszak, megfélemlítés, a tudomány káprázatos - és kétélű - eredményei, középszerűség, az egyéni létben szerelmek, kínlódások - örökölt tudások, tapasztalatok birtokában, de minden egyes élet mégis újrakezdésként kapcsolódik az emberiség egészéhez („Es vége nincs és nincs vége a menetnek, tavaszok mehetnek, jönnek nyarak, őszök"). S bár iszonyatos árat fizet érte, az ember(iség) minden lépcsőmászással magasabbra kapaszkodik, fejlődik, előbbre megy, s az egyes ember is, élete során mindig egy kicsit több lesz: „Emeletről emeletre bukdácsol az ember, s megpihen egy-egy lépcsőfordulón. Sóhaja vers, indulata magasság: sóhaja mélység, indulata költemény. S megyünk, megyünk, meg-megszökkenve vagy bukdácsolva, hétrét kiegyenesedvén, s derékfájással, magas vérnyomással, bokasüllyedéssel fizetve meg az árát, hogy nem négykézláb járunk."

9 Bertha Zoltán: Szilágyi Domokos. In B. Z.: Gond és mű. 1976, Bp., 1976.198.

10 Szakolczay Lajos: Lázunk enciklopédiája. In Sz. D. Versek és műfordítások, Bev. tan. 1979, Bp., 11.

81