Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Buda Ferenc: Négyszázkilencvenöt nyolc-nulla-nyolc – 1957: az én huszonegyedik évem (II. rész)
sedve szemrevételezheti a társaságot, s ha kitalálja, hogy ki a tettes, úgy helyet cserélnek. Ha nem, hát ismét ő következik mindaddig, amíg rá nem hibázik az ütőre. Ez csak részben szerencse dolga: a csapás jellegéből s egyéb apró jelekből, a résztvevők viselkedéséből, mimikájából, kuncogásából, némelyikük feltűnő, sőt kirívó közönyéből előbb-utóbb megsejthető, kire kell rábökni: hajolj előre! Ám a szétszórt figyelműek, a csekély empátiával rendelkezők esetenként igen megverettethetik magukat. E balszerencsések némelyike kapott annyit olykor, hogy napokig fájlalta utána a fenekét. Harag persze nem volt emiatt, legfeljebb ennyit jegyzett meg a játék kárvallottja: „Na fiúk, ezt a rendőrségen azért zokon vettem volna." Ekként múlattuk a nehézkesen előremoccanó időt, mígnem egy napon valamelyik smasszer felfigyelt a zárkából kiszűrődő zajokra. Épp javában folyt a lelkes biztatások kísérte csattogás, amikor egy korántsem behízelgő hang beüvöltött a cirklin keresztül:- Azonnal hagyják abba a p...ánverősdit, mert bemegyek, oszt én verem széjjel a p...ájukat a gumibottal! Igazából nem tartottunk tőle, hogy valóban megteszi, abbahagytuk mégis: kedvét szegi az embernek, ha nem feledkezhet a játékába, mert mások beleavatkoznak. Végképp kifogni azért nem lehetett rajtunk: látszatra kíméletesebb, elnevezése tekintetében pedig szalonképesebb változatát eszeltük ki hatalmi szóval betiltott szórakozásunknak - a tenyérbeverősdit. Ennek szabályai hajszálra megegyeztek az előzőével, csupán a technikai lebonyolításban volt különbség. Itt a szenvedő alany a többieknek hátat fordítva, de állva, egyenes tartásban helyezkedett el, s jobb kezével a szemét eltakarva, bal tenyerét a jobb hóna alatt átdugva s kifelé fordítva várta, hogy valaki belecsapjon. Ajánlatos volt mérsékelt terpesszel megalapozott készenléti pózt felvenni, különben egy-egy kiadósabb parola könnyűszerrel leverhette lábáról az illetőt. Vass Laci meg Ludmány Imre - mindketten magasak, hosszú kezűek - kiváltképp nagyokat tudott suhintani, a testvérpár úgyszintén a kidolgozott, nagy tenyerével, de a kis termetű Irimiás Barna ütései is meglepően erősek, kemények voltak, az övét azonban rögtön elsőre felismerte mindenki. Ez a nem épp kisasszonyos játék afféle gimnasztikának is megtette. Egyéb sportjellegű mozgásban - a séta idején levezényelt könnyű tornán kívül - nem volt részünk. Nem is tudom, miféle emberjogi szervezetekhez fordulnának panaszaikkal a mai komfortos börtönökben tartott nehézfiúk, ha megtagadnák tőlük - egyebek közt - a konditerem használatának lehetőségét. Az én konditermi foglalkozásom kimerült a fekvőtámaszokban s a ceglédi kanna emelgetésében, ám ez utóbbi gyorsan megkönnyebbedett; no nem az erőm rohamos gyarapodása miatt, hanem azért, mert túl hamar kiitták belőle a vizet. A testgyakorlás szűkre szabott területéről azonban térjünk most vissza a szellem gyakorlataihoz. Miután elítélt lettem, s ez együtt járt azzal, hogy töröltek az egyetemi hallgatók sorából (erről utólag megkaptam a hivatalos határozatot is), teljesen jogszerűen elszedték tőlem a korábban bejuttatott egyetemi jegyzeteket. Új kéziratpapírok után kellett hát néznem. Erre a célra kezdetben a vécépapír látszott a legalkalmasabbnak. Szocialista papíriparunknak eme szerény küllemű, de a dolgozó - és nem dolgozó - néprétegek napi szükségleteinek kielégítésére szánt 72
