Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Darvasi László: Virágzabálók (regényrészlet)
Kérdem én, mosolyogott az asszony, honnan, miféle cafka ágyából méltóztat hozzám sündörögni?! Kérdem én, miért van összeharapva a nyaka, megkarmolva a háta?! Kérdem én, ki stoppolta meg itt a kabátját?! Nem, nem kérdi, hajtotta le a fejét a férfi, s eltakarta a varrásnyomokat. Dehogy szégyellt ő bármit is. A következő pillanatban gyerekesen csillogó szemekkel nézett fel. Na jó, elég lesz mára, tolta a lakás, a vendégszoba felé Pétert az asszony, menjen, aludjon most már. Jól van, jól van, dörmögte a férfi, és engedelmesen vonult, de még megkérdezte: Tudja, milyen likőrt ivott? Diólikőrt, mondta az asszony, s a nyelve önkéntelenül az ajkára tévedt. Tulipánlikőrt, kedvesem, bólintott kárörvendően Péter, és óvatosan behajtotta maga után az ajtót, mely még így is nagyot reccsent. Klára fáradtan bámult maga elé. Tenyere az ölére tévedt. Hallotta a férfi motozását. S miután Péter elvackolt a vendégszobában, s már horkolt, Klára úgy ölelte át a hitvesi ágyban Szép Imrét, mintha az a legtermészetesebb dolog lenne a világon. A férfi lassan, meg-megremegve tette magáévá az asszonyt. Beszélt, magyarázott közben, de Klára nem érthette, mit mond, mit liheg a hajába, és a kulcscsontja felé. Már világos volt, mire elaludtak. Imre ébredés után nyomban az italosszekrény felé botorkált. Klára már szórakozottan fésülködött a hálószoba nagytükre előtt. Félig hunyva tartotta a szemét. Péter?, kérdezte csak úgy mellékesen a férfi. Hiszen nem jött meg, eszmélt az asszony. Talán ma este befut a csavargó, mondta aztán Imrére mosolyogva. A keze megállt a levegőben. A szeme elé tartotta a fésűt. Istenem, ősz hajszál, Imre, látja, elkezdődött! Mi kezdődött el?, kérdezte zavartan Imre, aki nem értette, miként keveredhet Klára ilyesfajta hazugságba. Péter megjött az éjszaka! Péter itt van a házban, érezni a szagát, érezni testének melegét! Rosszul érzem magam, vont vállat Klára, egész éjjel rosszul voltam. Féltem, hogy felriasztom magát. Felkeltem, tejet ittam. Engem bármikor felriaszthat, pillantott a felesége szemébe a férfi, és a társalgóba indult. Az italosszekrényhez lépett. Itt járt, lépett utána az asszony, és megérintette a vállát. Az előbb azt állította, nem volt itt, hogy nem jött meg Péter, fordult Imre, s a kezében megremegett a pálinkásüveg. Ó, én nem Péterről beszélek, az a fiú volt, sütötte le a szemét az asszony, s mintha elpirult volna. Az a Pallagi gyerek járt itt az éjszaka. Inkább már hajnal volt, nem is tudom. Éjszaka úgy tud világítani a hó, mintha mindjárt pirkadna. Itt volt a házban?!, húzta a szemét össze Imre. Sokáig állt lent, éjszaka volt, és én, magyarázta Klára, az ablakból láttam őt. Havazott. Nézzen csak ki, minden fehér. Imre csodálkozva bámult. Csak az ablakig vezetnek a lábnyomok, mondta halkan. Igen, bólintott, Klára, csak az ablakig. Bemászott, forgolódott Imre. 55
