Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Bakugrások (Balázs Attilával beszélget Ménesi Gábor)
- Érdekes esetnek látom én is ezt a címet. Kérdőjellel olyan lenne, mintha gyorsan megkérdeztünk volna valamit, aztán a választ tán meg se kellene várnunk. Mert ugyan melyik őrült zseni tudna erre helyben és kielégítő módon, összeszedetten válaszolni? Ki tanyája ez a világ? Tehát ez egy olyan hatalmas, kulcsfontosságú kérdés, amit nem lehet így ép ésszel feltenni, aztán mégis létezik, furkál. Magamnak viszont számtalanszor feltettem kamaszkoromban, amikor a sötétség leereszkedésével anyai nagyapám távoli tanyája felé igyekeztem. Mint régi típusú világítótorony fénye, úgy pislákolt az ablakban a petróleumlámpa, fölöttem ott szikrázott az a temérdek csillag, alattam meg porzott, vagy éppen cuppogott a fekete föld. A körülhatárolható tanya benti melegének ígérete, illetve a körülhatárolhatatlan, felettem hidegen szikrázó, végtelen űr rémülete megérlelte bennem ezt a korai filozofikus kérdést, hát maga a világ: ki tanyája? Ez mindenképp testvéri viszonyban volt a Ki tanyája ez a nyárfás? című nótával, amelyiket vasárnap délben lehetett hallani a tranzisztoros rádióból, a Szívküldi műsorában, miközben az asztalra került az oly pazarul aranyló tyúkleves a maga házitésztájával, hogy annak láttán Krúdy is elismerően bólintott volna. És akkor tömte a fejét a tanyasi jónép, miközben szólt a dal. Hol a nóta, hol a népdal, ahogy a kívánságok alakították, vagy éppen a zenei szerkesztő - lehetőségeihez hazudva a dolgot. Tehát valahonnan innen származik cím és alcím egyaránt, ezekből az élményekből. Illetve származik a kissé blőd műfaji meghatározás, hogy ez meg népregény. A népdal analógiájára. Egyébként utóbbi se szerzőtlen, legfeljebb a primőr változat szerzőjének neve - nótás leikével együtt - már rég eltáncolt innen, kámforrá lett a makrokozmosz széle-hossza-nincs űrkátyús útján.- A regény lényegében egy hangjátékból nőtt ki. Hogyan jött a dramatikus jelenetekből egy nagyobb epikus mű ötlete?- Tulajdonképpen inkább az történt, hogy dráma lett egy jobban regénybe férő-illő anyagból. Méghozzá a kaposvári színház valamelyik régebbi, '56-os drámapályázatának köszönhetően. Azt hittem, tévedés, amikor felkértek, le is akartam mondani, hiszen mit tudok én arról? Ugyan adott események évében itt tartózkodtam a magyarországi Hajóson, fényképpel is dokumentálhatom, ahogy ott ülök egyévesen apai nagyapámék udvarán, egy óriástökön, de ha komolyra vesszük, akkor mégis? Ekkor eszembe jutott a mi mára már nyoma veszett tanyánk hajdanán csalogató fénye. Idáig lehetne ez épp az argentin pampán is, távolban egy hacienda stb. Ehhez azonban agyamba villant úgyszintén egy homályos történetecske nyújtotta lehetőség, amely szerint egy meglőtt figura vonszolta oda magát '56-ban Magyarországról valakihez. Változatomban az én két linkecske, életművész, világripacs és masszív hazudozó, súlyosan alkoholista, egyébként szeretetre méltó rokonomék tanyájához vánszorog oda ez a sebesült a jugó oldalon, akinek a sebét megpróbálták jó kis kuruzslói kacsaszarral gyógyítani, és így tovább. Ebben aztán minden lehetőség benne volt: szerelemé és szabadságvágyé, életé-halálé, groteszké és tragédiáé, hát nem mondtam le a pályázaton való részvételt. Azért sem, mert úgy gondoltam, a saját szökevény-fílingem fordított irányban is működhet. Mintegy átplántálható. Megírtam hát a drámát, amelyiket Kaposváron szépen fogadtak, de sosem került színpadra. Egy idő múlva fogtam magam, s átírtam hangjátékba, úgy aztán megtalálta a maga szélesebb értelmét ez a több hangra stimmelt darab, azaz elkészült, lement. Visszhangja volt, díjazták a szereplőket, a rendezőt, dicsértek engem is, bennem azonban maradt egy nehezen elviselhető hiányérzet, amitől lassan elkezdtem prózává bővíteni a drámai utasításokat, közben egyre messzebbre rugaszkodtam. Másik pillérnek megtaláltam egy másik, szinte e mellé kívánkozó, ugyancsak kellő mód kibontatlannak érzett hangjátékomat, illetve rádiódrámámat a családi emlékezet és a történelem témájára, nevezetesen A vén zászlóhordót. És akkor innen már Brazíliáig, sőt Argentínáig is eljutottam a képtelen történetekkel teli családi legendárium, az argentin könyvtár bizonyos, váratlanul elém került 30
