Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 12. szám - Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél. Vagy a világ kicsiben

Námé]ában úgy írja le, hogy volt a Duna partján egy vár, melynek erős sáncai és szilárd falai valának, mégis tapasztalnia kellett a sors csapását és az ég haragját. E város Petrovaradin néven ismeretes, és a gonosz tervű hitetleneknek lakhelyül, a háború hegységében tanyázó farkasoknak barlangul, a gonoszság földjén születetteknek fészkéül szolgált. Az ellenségvadászó hadvezér, a világos elméjű pasa, a szerencsés szultán megmásíthatatlan parancsa értelmében a rumili hadosztállyal és bégekkel, a saját katonaságával és a melléje adott janicsárokkal, mint egy rohanó folyam megindulván, Sewál hó 3-án (július 13.) a nevezett híres várhoz érkezett, és azt körülfogta. A környékező mezők a hit harcosainak vörös zászlóitól olyanokká váltak, mintha tulipánágyak lettek volna. A hadrendező és Aszaf bölcsességű pasa a maga csapatával a várral szemközt foglalt állást, a nagyszámú lovasság pedig elözönlötte a környéket, mint a kiáradt folyam. A gonosz királynak Tömör Pauli nevezetű beglerbégje - aki e híres várnak bánja és a romlottság házának építője volt, s aki papasz címet viselt, és rettenthetetlen bátorságáról volt ismeretes - számtalan gyalog- és lovasharcossal a folyó túlsó partján táborozott, hogy a várbeli gaz hitetleneket, ha szükség lesz, élelmi és mindenféle hadiszerekkel segítse, és ezáltal bátorságot öntsön szívükbe, kitartásukat növelje.

Az Aszaf bölcsességű pasa a várnak a víz felől való oldalát is hatalmába akarván ejteni, 800 hajót szerelt vala fel kellő számú emberrel. Amint e hajók megérkeztek, a gonosz természetű ellenségnek a folyón álló hajóit - köztük valamiféle Mitrász nevű szerb kalóz rablóhajóit is, aki minden jó kapcsolat ellenére végül a gyaur oldalára állt, lévén maga is gyaur - tüstént elválasztották a vártól, a hitetlenségnek e tanyájától. A tengerrel vetekedő folyam színét egészen elborították a vitéz harcosokkal megrakott hajók, így a várnak a víz felől eső részét is elzárták, a várban levő gonosz hitetlenek lelkét pedig a bosszúállás tüzével égették. A víz túlsó oldalán levő gonosz tervű hitetleneket- kik a folyó partján kezdeti nyüzsgésüket követően nagyvégre csatarendbe állottak - a hajókon levő harcvágyó vitézek puskatűzre vették és szétszórták. A jégeső módjára hulló golyók haszontalan létezésüknek erős fájáról leverték a gyümölcsöt és a levelet, a hegyes nyilak pedig egészen leikökbe hatoltak a gyaur lázadóknak. Az előbb még szilárdan egy tömegben álló gonoszok most úgy szétszóródtak, mint szalmaszálak a szélben. A külső erődítmények- melyeknek falai ámbár fából valának, de azért oly erősek és szilárdak voltak, mintha kőből épültek volna - még azon a napon (júl. 15.) elfoglaltattak, mialatt a harci zaj az ég boltozatáig fölhatott. A falon kívül eső várost tehát a nagy zavar közepette elöntötte a harcnak kiáradt folyama; a gonosz hitetlenek pedig, midőn látták, hogy a sors csapásából fejökre zúdult áradatot nem bírják visszatartani, végső szükségükben minden házi szereiket tűzbe hányták. Hogy pedig hitvány életüket megmentsék, a tüzet tették védőbástyájukká, s ezáltal az ellenség támadásától egy ideig meg voltak kímélve, mialatt a jól megerősített várba menekültek. A tűz lángja - mely mint ékesen szóló nyelv hirdette a szerencsétlenek borzasztó állapotát - a túlsó parton táborozó hitetleneknek lelkét égette. A füst elhomályosította a nyomorult papasz életének tükrét, s szívét a fájdalom tüze égette.

15