Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Agárdi Péter: „Meglett” könyv az értekező József Attiláról

Évtizedek óta szakmai izgalommal és tisztelettel olvasom, reflektálom Lengyel András tanulmányait - nem egyszer, megtisztelő módon, már kéziratos formában. Mindjárt az egyik legelső publikációját, A fiatal Révai [Józsefi „etikus" nézeteiről (=Irodalomtörténet 1973. 281-311. p.), majd valamennyi publikációját, kötetét, amelyek közül többről módom volt írni is (pl. Mi fán terem a mentalitástörténet? Lengyel András: Utak és csapdák. =Népszabadság 1994. július 18.). Most is még számos további egyetértő és vitatkozó megjegyzést, margójegyzetet sorolhatnék kitűnő, gondolatébresztő könyvének tanulmányaival kapcsolatban. Annál is inkább indokolt lenne ez, mivel a tudós szerző azon néhány írástudó közé tartozik, akik a legtöbbet tették a 2005-ös József Attila-centenárium szakmai sikeréért, egy új, hitelesebb, prekoncepciók nélküli tudományos József Attila-kép rekonstrukciójáért és népszerűsítéséért. Sokfelé vitázva, de példaszerűen korrekt eszmecserékben. Gyakran például Tverdota Györggyel, akivel viszont más témákban - a lírai életmű ún. referencialitása, az életrajzi és eszme- történeti megközelítés illetékessége védelmében - éppen hogy „szövetségben" van, elegendő a Forrás 2003. 12-es számában közölt tanulmányára utalnom.

Meglehetősen ritka napjainkban ez a felelős és igényes tudományos éthosz; elválaszthatatlan attól a „meglettség"-től, ami Lengyel András kutatói munkásságát és érzékenységét minősíti. Miközben ő maga is állandó tanulási és önértelmezési folyamatnak fogja föl a József Attila-szövegekkel folytatott dialógust, olvasója is roppant sokat tanul tőle - nemcsak tárgyilag és módszertanilag, hanem tudományetikailag is. A legújabb József Attila-kutatásokról a centenárium küszöbén készített historiográfiai áttekintése (Megújulás vagy deformáció és bomlás. A József Attila-irodalom áttekintése. =Holmi 2005. 4. sz. 474-493. p.) a maga lefegyverző szerénységével és a mások iránti tárgyilagos figyelmével különösen szép példája ennek az éthosznak. Miközben - riasztó kontrasztként - őt és tudósi életművét még egy József Attila-díjjal sem tisztelte meg az „irodalmi élet" vagy a „szakma".

(Szeged, Tiszatáj-könyvek, 2005)

126