Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Agárdi Péter: „Meglett” könyv az értekező József Attiláról

Pártján belüli Nemzeti Munkásosztag ideológusaként. A szövegek közti frazeológiai és szemléleti analógiák ezt nem zárják ki, bár az kevéssé hihető, hogy a költő ne lett volna kezdettől fogva is tisztában Gömbös „antikapitalizmus"-ának és „radikális reformerség"-ének az álságosságával, sőt totalitarizmusának természetével. Mégis megengedem: a személyes sérelmek és 1933 földrengéses eszmei-politikai zűrzavara pár hétre őt is megzavarhatták. Ennyiben még inkább érthető másfél-két évvel későbbi szigorú - önkritikus kompenzációt is tartalmazó? - véleménye a Gömbössel kacérkodó írói frontról két, 1935. májusi írásában (Reformtoborzó; „Új Szellemi Front").

De akárhogy is: József Attila nem azonosul kéziratában a nácizmussal. Már korábban, pl. 1933 májusában is élesen elítéli a német fasizmust és a hitleri hatalomátvételt (Az egységfront körül), mindazonáltal úgy látja: a Németországban történtek stratégiai újragondolkodásra, mindenekelőtt a nemzeti keretek közötti újjászervezésre késztetik a munkásmozgalmat, az antikapitalizmus szocialista osztagait. Ebben akár „igaza" is volt, lehetett. A „nemzeti egységre ébredés" formulája viszont- foglalt szlogen lévén - már legalábbis félreérthető, sőt veszélyes az akkori politikai kontextusban, bár a szövegből egyértelmű: valódi nemzeti egység József Attila szerint csakis a munkásosztály, a dolgozók adta tartalom révén jöhet létre. Mint ahogy a nemzetköziség távlatáról sem mondott le, csupán közvetlen realitásáról.

Ha már forrásokat keresünk azonban, akkor a legkézenfekvőbbet, Marx és Engels Kommunista Kiáltványát is érdemes lett volna elővenni, hiszen ebből is jócskán merített a költő. Annál is inkább, mivel ama 1848-as, írói érzékenységgel, metaforikus szenvedéllyel megfogalmazott politikai esszé maga is erős filozófiai háttérrel rendelkezik; intertextusa Marx - József Attila által is megismert- Geldwesen és Gemeinwesen, Gemeinschaft és Gesellschaft fogalmainak a szövete. Hasznos lenne ide idézni az 1848-as kiáltvány megfelelő passzusait, de ettől terjedelmi okokból eltekintek. Viszont röviden bemutatom, hogy Tőkei Ferenc miként értelmezte a nemzet és osztályharc marxi felfogását: „Az államhatalmat megragadva a proletariátus »megsemmisíti« a »nemzetiséget«, a nemzetet, de csakis a tőkés értelmében. A »Kommunista Kiáltvány« arra a vádra felelve, hogy a kommunisták »el akarják törölni a hazát, a nemzetiséget«, lényegében véve azt mondja, hogy ellenkezőleg, az igazi nemzeti közösséget csak a kommunisták fogják megvalósítani. A burzsoázia osztályuralmának megdöntésével ugyanis a nemzet tőkés formája tűnik el, s vele a nemzeti közösségeknek a kizsákmányoláson nyugvó belső ellentétei és külső ellenségessége. így a nemzet a proletárforradalom útján válik az egyének számára igazi Gemeinwesen-né, amely - akárcsak a történelmi közösségek egész sor készen talált formája - ettől kezdve nem elválasztja őket embertársaiktól, hanem összefűzi velük. Olvassuk figyelmesen: »A munkásoknak nincs hazájuk. Nem lehet tőlük elvenni azt, amijük nincs. Minthogy a proletariátusnak mindenekelőtt a politikai hatalmat kell meghódítania, nemzeti osztállyá kell emelkednie, önmagát nemzetté kell szerveznie, ezért maga is még nemzeti, bár semmi esetre sem burzsoá értelemben.« [...] Érdemes leszögezni, hogy az »eleinte nemzeti« és »még nemzeti« kifejezéseknek a szöveg (valamint Marx és Engels gondolatainak logikája) alapján csak egy értelmezési lehetősége van: a kommunista társadalomszervezés »eleinte« közvetlenül, elsősorban, elemi formájában stb. nemzeti, a tennivalók természetes sorrendjében először inkább »még « csak nemzeti, noha tartalmában kezdettől fogva nemzetközi." (Tőkei Ferenc: Egyén és közösség. In: Tőkei Ferenc: A szocializmus dialektikájához. Bp., Kossuth Kiadó, 1974.126-128. p.) Függetlenül attól, hogy miként vélekedünk ma, egy új évszázad elején, erről a marxi vagy akár a Tőkei Ferenc képviselte kommunizmus-felfogásról, aligha tagadható: egy roppant kiélezett történelmi pillanatban, 1933-ban, József Attila mintha ezeket a gondolatokat is érvként mozgósította volna több sebből vérző szövegében hibás - Lengyel András szerint is gondolati-politikai kisiklásnak tekinthető - argumentációjának igazolásához.

Mindazonáltal egy rövid, s pláne kéziratban maradt publicisztikai írás aligha alkalmas arra, hogy túl mély, már-már teoretikus jelentést tulajdonítsunk egyes megfogalmazásainak, ha bagatellizálni nem is szabad a költő pályáján. Abban igaza van Lengyelnek, hogy „József Attila filozófiai iskolázottsága, marxista fölkészültsége [...] még itt, e morális és szellemi salto-mortaléban is »átjön«", s hogy „a másik oldalra való átállás megracionalizálása: az önáltatás többé-kevésbé tudatos terméke", amelyet akár „mozgalmi sérelmek személyes kompenzálása", avagy esetleg valamiféle „tudatos »pragmatikus« megalkuvás" motivált. De odáig már nem tudom követni érvelését, amikor a nem is egyértelműen bizonyított Gömbös-kapcsolat erőterébe illesztve a kéziratot - Horváth Ivánnal egyébként joggal vitatkozva - így minősíti a szöveget: „A maga nemében alighanem a legjobb, legtömörebb, logikailag legerősebb vonalvezetésű cikk ez, amit e körben a harmincas években írtak. Ha van ennek az alapvetően problematikus, de nagy hatású vonulatnak reprezentatív szövege, alighanem ez az." (177. p.) Mintha itt is valamiféle, minden József Attila-szöveget originalitásában és rendszerigényű kvalitásában feltranszformáló „lelki mechanizmus", valamiféle formátum-kanonizálás működne

123