Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói
értse ezt a pár hónapot, amit Windmühlében töltött? Vagy csak egyszerűen utazik, ahogy mások? Mikor átlépte a magyar határt, nem érezte, hogy hazajött. Üres és íztelen volt körülötte minden, mintha rég eldobott ruhákat kellene próbálnia a tükörben. A magyar szavak kopogtak és doboltak a fején, de ő csak úszott a hangok között, mintha nem értené. Budapesten átszállt a másik vonatra, ami hazafelé, vidékre indult vele. Most úgy érezte magát, mint egy titkos páncélszekrény, amiben elzárva élnek a kint hallott mondatok. A világ és a közted fönnálló harcban a világot támogasd! Abból dolgozz, amid van! És ott voltak Kiwi anyó mondatai a sikerről, az ötven példányban, barátainak gyártott füzetekről. Valentin úgy érezte, nem bírja magában cipelni ezt a sokféle értelmet, szétfeszítik a mellkasát és megfojtják, s férfi létére könnyekre fakad. Otthon leszállt a vonatról, egyetlen ismerőssel sem találkozott. Most meg úgy tűnt, mintha vasból készült csónak lenne, amit ha vízre bocsátanak, azt várják tőle, hogy elsüllyed. Egyedül ő tudja, hogy a víz fönntartja majd. Csak az eső ne kezdjen el zuhogni! Fogalma sem volt, mit hozhat el abból, amit ott kapott, mit szabad majd itthon is kimondania. Mert onnan nézve nemlétezőnek tűnt Magyarország, s most ebbe a nemlétezőbe kell visszatérnie azzal a tudással, amit Windmühlében kapott. Úgy találta, éppen hogy hazajött, már kint is rekedt. A félórás gyalogúton a bőrönd úgy zörgött, mint Windmühlében. Ott állt a ház előtt, ahol a szobát bérelte. Fölnézett az emeleti ablakra, s elképzelte, menynyire másnak fogja látni a szobát, idegennek, sötétnek és kopottnak. Fölszaladt a lépcsőn, a kulcs a bőrönd alján hevert, becsöngetett. A házvezetőnő kikémlelt az ablakon, aztán lassan, mintha pántok fognák visz- sza, kinyitotta az ajtót.- Jó napot - mondta Valentin, s várta, hogy a házvezetőnő is üdvözölje.- Jó napot - mondta hidegen, és még mindig nem állt el az útból. Ügy kiöltözött, hogy Valentin rá se ismert. Az arca kifestve, a haját soha nem látott magasságban hordta.- Bejöhetek? - kérdezte Valentin csodálkozva. Az asszony zavarodottan állt félre az útból. Valentin megindult a szobája felé, s akkor az asszony mintha mondott volna valamit. Valentin könyökével lenyomta a kilincset, az ajtó magától kinyílt. A szobában Ben ült az íróasztalnál, valamin piszmogott éppen.- Micsoda meglepetés! Honnan tudtad, hogy ma jövök haza? - mondta Valentin, visszanézett a házvezetőnőre, aki a körmét rágta az ajtóban. - Tán még kalácsot is sütött a kedvemért? 86
