Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói

- Köszönöm - mondta, majd folytatta, már sokkal jobban érezte magát. - Igen, író vagyok. Ösztöndíjat kaptam Windmühlébe, s ha jól gondolom, most is ott vagyok.

Ebben a pillanatban megrázkódott a szoba, az ablakok beleremegtek, mintha csak válaszul érkeznének, fölzúgtak a harangok. Perceken át szótlanul ültek egymással szemben. A harangok utolsó kongatása közben az asszony két tányér paradicsomos spagettit hozott.- Egyen, biztosan jólesik - mondta, s mindketten nekiláttak.

Valentin még szédült, de a gyomra üres volt.- Szóval maga is író. Min dolgozik? - ügyetlenkedett Valentin a kérdéssel.- Apróságok - mondta az asszony, s egy halom kis füzetre mutatott az asztalon, melyekről Valentin azt gondolta, esetleg használati utasítást tartalmazó prospektusok. Letette a villát, belelapozott, nem értett egy szót sem.- Milyen könyvek ezek? - kérdezte Valentin.- Saját nyomtatás - mondta az asszony. - Amit írógépen írok, kinyomtatják a printerrel, aztán fedelet tervezek rá és cérnával összefűzöm. Harminc-negyven oldalnál egyik sem több.- És hány példányt készít? - kérdezte Valentin.- Általában ötvenet - mondta az asszony, kis falatokat vett magához.- Mit lehet ötven példánnyal kezdeni?- Ó, nagyon sokat. Szétosztom a barátaim között.- Boltokba semmi? - csodálkozott Valentin.- Ugyan már - mondta kissé oktatóan, s Valentinnak ekkor tűnt föl, hogy a szerző neve nincs ráírva egyikre se. - Nem érdekel ez senkit, vagyis akiket érdekel, azokat mind ismerem. Ilyen egyszerű az egész.- Díjak, sikerek, hírnév? - s Valentin végképp elképedt.

Az asszony hangosan fölkacagott, s most minden addiginál jobban előbújt belőle a jókedvű kislány, tán még a könnyei is potyogtak. Aztán komolyra vált az arca.- Ugyan, minek? Nem hiányzik a folytonos küzdelem. A reménykedés, hogy a munkám elnyerje jutalmát. Az én jutalmam az, hogy mindezt leírhatom. És ennél nincsen tovább, ez maga a végtelen jutalom. Ez az elérhető legtöbb, ami örömöt okoz. Zárt világban élek, többnyire egyedül vagyok. Nekem így jó. így tudtam megbékülni a világgal.- De milyen fiatal maradt! - mondta újra őszintén Valentin.- Az idő belül telik, barátom - válaszolt az asszony, mosolygott, mint aki tudja, ettől kisimulnak a ráncai.

Valentin lenyelte az utolsó falatot, újra kézbe vett egy füzetet. Nézte a cérna- öltés pontos nyomát, ami összetartja az oldalakat, és ami hasonlatos volt ahhoz a finomsághoz, ahogy az asszony gondolkodott művein.

Valentin visszatette a füzetet, fölállt, s akaratlanul is megcsókolta az asszony ősz haját.- Köszönök mindent! Hogy találok haza? - kérdezte, a mehetnék minden porcikájára átragadt.- Ha kilép az ajtón, hazatalál - mondta és mutatta az asszony.

84