Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Kemény Gábor: Értekezések Márai Sándorról
Kemény Gábor Értekezések Márai Sándorról Lőrinczy Huba: Az emigráció jegyében Lőrinczy Huba, a jeles szombathelyi irodalomtörténész új könyvének fejezetei (a bevezetés szavaival élve) „egytől egyig az önkéntes száműzetést választó Márai munkásságával foglalkoznak" (7). Lőrinczynek ez a hatodik kötete Márai Sándorról. Az emigráns Márai csak most került sorra, bár a szerző már vagy másfél évtizede emigrált Márai világába. Az eddigi kötetek a megjelenés sorrendjében: „...személyiségnek lenni a legtöbb..." (1993), A magyar Buddenbrook-ház (1997), Ambrustól Móráihoz (1997), Búcsú egy kultúrától (1998), Világkép és regényvilág (2002), de ide kell számítanunk a 2000. évi Márai-konferencia általa szerkesztett kötetét is: „Este nyolckor születtem...” (2000, második kiadásban: 2002). Végeredményben tehát tizenkét év alatt ez a hetedik olyan könyv, amelyet Lőrinczy Huba ennek a negyven évig anatéma alá vetett, azóta pedig a rajongás és a fanyalgás végletei között hányódó nagyszabású életműnek szentelt. A most kiadott, az alábbiakban ismertetendő tanulmánygyűjtemény a szerzői bevezető első mondata szerint „Egy nagy munka végeztét, s egy másik, még nagyobb munka kezdetét jelzi" (7). Végeztét, mert ezzel befejeződött Márai összes nagyepikai művének feldolgozása, s kezdetét, mert Lőrinczy Huba mindezek alapján még meg akarja írni a szintézist, a regényíró Márairól szóló monográfiát is. Kívánjuk neki, hogy ez az összegező könyv is elkészüljön, de ezzel még koránt sincs vége ennek az életszenvedéllyé vált munkának, hiszen Márai nem csupán regényíró, hanem novellista, publicista, sőt drámaíró is volt. Van tehát még tennivaló a tervezett monográfia utáni évekre-évtizedekre is! Márai emigrációban írt műveinek némelyikét már korábbi köteteiben is elemezte Lőrinczy Huba: a Béke Ithakábant, a Judit... és az utóhangot (Az igazi folytatását), továbbá a Föld, Földi... című visszaemlékezést a „...személyiségnek lenni a legtöbb..." lapjain, a San Gennaro vérét az Ambrustól Móráihoz című gyűjteményben, végül a Garrenek müvének Jelvény és jelentés, valamint Utóhang. Sereghajtók című részeit a Búcsú egy kultúrától megfelelő fejezeteiben. Most ezekhez négy történelmi regénynek (Rómában történt valami, ítélet Canudosban, erősítő [Márai akarata szerint mindvégig kis kezdőbetűvel írva!], Harminc ezüstpénz) és egy „krimi"-nek, a kéziratos hagyatékból kiadott Szívszerelemnek az elemzése csatlakozik, teljessé téve ezzel az emigráns Márai nagyepikájának áttekintését. Márainak ezek a kései regényei a kevésbé ismert művek közé tartoznak (bár az ítélet Canudosban jelentőségét már Szegedy-Maszák is felismerte monográfiájában). A négy történelmi regény kisebb- nagyobb mértékben parabolaként is olvasható, leginkább a Rómában történt valami, amelyben még az urbánus-népies viszálykodás kulcsfigurái is felismerhetők. További közös sajátosságuk, és ezzel a Válás Budán, a Vendégjáték Bolzanóban és A gyertyák csonkig égnek típusához kapcsolódnak, hogy egytől egyig krízisregények, amelyek viszonylag rövid időtartamba (pl. egy nagy éjszakai beszélgetésbe) sűrítik a konfliktus lényegét. Lőrinczy Huba gazdagon dokumentált, mélyenszántó elemzéseit e helyütt nem lehetséges, de nem is szükséges ismertetni, hiszen e fejezetek közül kettő korábban éppen a Forrás hasábjain jelent meg. Mégis fontosnak tartom kiemelni az erősítő groteszk jellegéről írottakat (korábban nem volt szokás Máraival kapcsolatban a groteszket emlegetni), továbbá azt a tapintatosságában is nyilvánvaló elmarasztalást, amelyben a szerző a posztumusz művet (a kriminek álcázott civilizációkritikát) részesíti. Ez a róla szóló fejezet címében - Juhász Gyula nyomán - „bágyadt búcsúzó"-nak minősített, fáradtabb alkotás körülbelül úgy zárja le Márai életművét, mint az öreg Jókaiét A mi lengyelünk vagy az Ahol a pénz nem Isten. De ezt is érdemes elolvasni, mint minden nagy írónak mindegyik munkáját, mert olyan prófétikus erejű részletek is vannak benne, mint 106
