Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói

A lejtős utcán úgy haladt lefelé, mint aki el akarja szórni a csuklóját. Egész teste lazán himbálódzott a válla körül.

Köszönt, lépdelt, köszönt, mintha otthon lenne, pedig az alkonyi fények egyre csak azt juttatták eszébe, egyszer ennek is vége szakad.

Eljön a reggel, amikor haza kell indulni, s ebben van némi végzetesség, valami véglegesség.

A vendégség vége. Amire nem jó gondolni.

Az a vendégség jó, ahol addig maradhat, ameddig akar. Mert a vendégségek többségét előbb-utóbb elunja az ember, hazavágyik. De most innen hova? Itt jó.

Időben mérhetetlen távolra került Magyarország, az ott töltött évek hosszú, hiábavaló sora. Elmúltak, eltűntek. Halovány, szürke emléktömeg maradt a helyén.

Az itt töltött napok alatt gondolatai és érzékei között fölszívódott az a hely, ahonnan ki kellett jutnia. Mit jutnia? Szabadulnia. S milyen szabadulás az, ami egyszer csak véget ér, és vissza kell térnie ugyanoda?

Valentin mélységesen elszomorodott, hullámzó kedélye kínozta. Lehet, hogy itt elmúlna, lehet, hogy itt ki se alakulna. Mert itt kedv és biztonság van.

Jól van, hagyd ezt abba, morogta magában az utcán. Használd ki ezt a kevés időt, mielőtt visszamégy a ketrecbe. Ráérsz otthon bőgni, mint egy majom. S ettől tényleg elszorult a torka. Nincs borzalmasabb, mint mikor saját gondolataimtól meghatódom, gondolta.

Zsebkendőt vett elő, szétnézett az utcán, látja-e valaki. Megtörölte a szemét, kifújta az orrát, senki nem figyelt rá. Rendezte sorait.

Volt ideje megtanulni irányítani magát.

Az útjába eső kioszkban újságot vásárolt, kisétált a tópartra, a hattyúk közelébe, leült a padra és széthajtotta az újságot. Épp olyan volt, mint az otthoniak. S bár nem értette, miről írnak benne, de az újság szerkezete, hangulata, a direkt- ben mosolygó fejek, a reklámok, az idilli üzleti partnerséget ábrázoló fotók hajszálra az otthoniak.

Napok teltek el azóta, mégis úgy lapozgatta, hátha írnak valamit a múltkori szirénás riadóról. Egy képen rendőrautó állt, de láthatólag semmi köze hozzá. Itt legalább gyorsan túltesznek a híreken, gondolta, s akkor egy rossz minőségű fotón ismerős formát fedezett fel.

Saját magát. Nagy szatyrokkal lépdel a cukrászda előtt. Mikor is volt? Akkor vette a két kiló banánt és a jércemellet. És azt a ropogós kenyeret, amit úgy tört ketté a fogai alatt, mint a friss grillázs.

De miről szólhat a cikk? Ismerős szavakat keresett. Megérzése szerint a forgalomról vagy forgalom változásáról írtak.

Újra figyelmesen megnézte a képet. Rajta kívül autók és másik két gyalogos látszott, közülük csak egy volt fölismerhető.

Valentin hátradőlt a széles pádon, kezeit átvetette a támlán, s a hegyekben kigyúló lámpások felé nézett. At a vízen, mely még a délutáni szél hullámait dobálta, de a levegő már nem mozgott.

114