Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói

- Nem, még nem - mondta Valentin.

A reggeli fények délelőtti fénnyé nőttek, a szemközti ház ablaka Valentin arcába tükrözte a napot. A boríték átizzadt a kezében, notesze tartalma az asztal fölött lebegett.- Akkor péntek este hatkor - mondta Malbum búcsúzóul, s mikor kilépett, résnyire nyitva hagyta az ajtót.

Valentin már nem akart kiszállni az ágyból, fáradt volt, mintha csak most érkezett volna.

Valentin átizzadt pizsamája rátapadt a hátára. Kinyitotta a borítékot, egyforma százas bankók voltak benne. Először harminckilencnek, aztán negyvenegynek számolta.

A huzat kinyitotta az ajtót, tömény ammóniaszag csapott a szobába. Szemközt a másik ösztöndíjas kétszámyú ajtaja fénylett.

Valentin fölállt, a pénzt a fiókba dobta, s ahogy volt, pizsamában a másik ajtóhoz settenkedett, leolvasta a névtáblát.

Búth Kiwi.

Valentin el nem tudta képzelni, melyik országban viselnek ilyen nevet. De nem törte rajta a fejét, mert mi van, ha álnév.

Fürdött, felöltözött, s minthogy ő az új ösztöndíjas, bekopogott Kiwi ajtaján. Kicsit erősnek érezte az arcáról párolgó krémszappan illatát.

Újra kopogott, tizenegy körül járt.

Valentin fülelt, rádió recsegő hangja szólt, telefon csörgött.

Harmadik kopogáshoz tartotta az ujját, de sarkon fordult, pénteken találkoznak.

Az emelet harmadik ajtaja mellett üresen állt a névjegytok. Ide még érkezik valaki.

Valentin pénzt gyűrt a zsebébe, megtörölte szemüvegét, és lesétált az utcára.

Nyoma sem volt a vihar foltjainak. A kövek, a házak fényesen csillogtak, az autók tisztán álltak a parkolóban. A tó elnyújtott tükre egészen a kapuig látszott. Valentin megállt, próbálta megbecsülni a távolságot, mely nem lehetett több két kilométernél, s ha a lejtő dőlésszöge legalább tíz fok, akkor mintegy háromszáz méterre áll a tó felszíne fölött.

Az úton idős asszony jött szembe, tempósan lépkedett a meredek emelkedőn.- Grütze - mondta az asszony, mosolygott, mint az árpacipó.

Valentin szóhoz sem jutott, csak bólintott, mintha néma lenne. Mi az, hogy Grütze?

Most fiatal lány jött vele szembe, haja szőke, copfba kötve, arca kerek, mint egy babáé.- Grütze - mondta a lány, és úgy nézett Valentin szemébe, mintha rég ismerné.

Valentin megfordult utána. A lány alig lépett kettőt, visszanézett a válla fölött, mosolygott, s ujjaival úgy integetett, ahogy kacsa hápogását utánozzák. Valentin két lélegzet között elnevette magát, s látta, amott középkorú pár közeleg felé. Fölkészült a találkozásra.

94