Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói

Valentin összeszedte az apró egy részét, a többihez nem fért hozzá egy telefonáló úriasszony pórázon futó kutyájától.

Beesteledett. Valentin vastag térképen feküdt az asztalnál, az olvasólámpa nem világította be az egészet, ide-oda csavargatta a forró lámpafejet.

Kopogtattak.- Igen - Valentin föl sem nézett a térképből.

A házvezetőnő lépett be, tányéron illatos kalácsokat hozott.

Valentin hátrafordult, a sötétben csak az illatot érezte.- Jöjjön nyugodtan - szólt Valentin, és visszafordult a térképre.

Az asszony az asztal szélére tette a tányért, összekulcsolta a kezét és várt.- Elutazik? - kérdezte végül.- Lehet - felelte Valentin, és még mindig nem nézett föl. Egy kalácsot a szájába tömött, morzsa nélkül elharapta.- Biolisztből csináltam - mondta az asszony.- Nagyon finom, vegyen nyugodtan.- Köszönöm, én már ettem a konyhában.

Az asszony egyik lábáról a másikra állt, nyakát kissé megnyújtva átnézett Valentin válla fölött.- Egyszerűen nem találom - mondta Valentin, mutatóujjával segítve elfáradt szemeit.- Mit keres? - kérdezte az asszony.- Windmühle, bár nem tudom, jól ejtem-e.- Ez német - szólt az asszony.- Német nyelvterület - egészítette ki Valentin.

Az asszony elvett a tányérról egy kalácsot, beleharapott. Valentin csodálkozva nézett rá, az előbb azt mondta, hogy már evett.

Az asszony soha nem étkezett Valentin társaságában, nem szerette, ha rossz fogai miatt bárki látja a kínlódását. De most valami történhetett vele, mert úgy harapta ketté a kalácsot, mint egy vasszöget.

Valentin tétován az asszony lábára nézett. Új cipő volt rajta, pedig a házban mindig mamuszban járt. Piros és kék rovátkák indultak a cipő orra felől a boka irányába. Az asszony észrevette Valentin csodálkozó pillantásait, de bármennyire is szerette volna, nem tudta egyszerre mindkét lábát fölrántani a szoknyája alá.

És hát a szoknya, jegyezte meg végül magának Valentin. Éppen térd alá ért, körben széles fodrok, elöl púposra tömött zseb.

Följebb már nem is mert nézni.- Hosszú idő? - szólalt meg újra az asszony.- Azt nem tudom, végül is, időt nem írtak.- Akkor mit? - kíváncsiskodott tovább.

Valentin elmondta a levél tartalmát, vagyis amire emlékezett.

Mikor az asszony kilépett a szobából, újra maga elé húzta a német szöveget, s próbálta összevetni Ben fordításával. De igazából fogalma sem volt, melyik részt honnan olvasta ki.

82