Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Legenda Rab Zsuzsáról
dést nem rendezte Zsuzsa és Kormos a váláskor, és amikor 1965 őszén visszajött Kormos István véglegesen Párizsból, akkor tulajdonképpen a fél lakás őt illette volna. Itt volt- utal rá Rab Zsuzsa finoman egy írásában -, itt volt, ami közöttük egy komor konfliktust okozott, mert Csanádi nagyon csúnyán minősítette Kormost, és gyakorlatilag kirúgták őt, és Kormos ahelyett, hogy polgári pert indított volna, lemondott a lakásról. Albert Zs.: Kormos általában ezt tette. Ezért nem voltak lakásai. Vasy G.: Túltette magát ezen, és ragyogó viszonyban volt utána is, haláláig Zsuzsával. Bereczki G.: Emlékszem, egyszer beszéltünk Kormossal Csanádiról, mert ő, ha antológiát állított össze, Csanádit mindenképpen bevette, a következőket mondta: „Akinek tíz nagy verse van, az nagy költő, és Csanádinak van tíz nagy verse." Vasy G.: így van, ezt az is bizonyíthatja, hogy amikor Párizsban volt, szerkesztett egy antológiát, ami soha nem jelent meg, a párizsi Magyar Műhely adta volna ki, ha lett volna rá pénzük. A Hét évszázad magyar verseinek akkor még nagyon vonalas kiadásai léteztek. Kormos rehabilitálni akarta a kortárs, vagy a 20. század közepi magyar költészetet, tehát hogy Weöres Sándor méltóképpen szerepeljen stb., stb. Körülbelül nyolc-tíz verset tervezett bevenni Csanádi Imrétől, és a Magyarországon még költőként teljesen ismeretlen Rab Zsuzsától is három-négy verset. Erről is folyamatosan szól a levelezés, hogy mely verseket szeretné, sőt, még arról is, hogy ne csak olyan verset küldjön, amelyik vele- mármint Kormos Istvánnal - foglalkozik, írja Rab Zsuzsának. Nagy G.: Ha még szabad valamit mondani, bár részben említettétek - én is olvastam ezeket a leveleket, nagyon érdekesek, valóban műhelynaplónak is beillenek, ahogy Kormos ezt az antológián való töprengést Zsuzsával megosztja, s állandóan a válogatásról ír. Csanádit valóban a legjobb költők között tartja számon, és érdeklődik Zsuzsánál, hogy miképp van a dolog, és Imréről tényleg a megbecsülés hangján beszél. Még ehhez az antológiához: sorolja, hogy Imrétől melyik legjobb nyolc-tíz verset válogatta. Csak megjegyzés: a párizsi Magyar Műhelyes fiúk fanyalognak, Berdát nem tartják költőnek, Jékely gyönyörű verseire elég cifra dolgokat mondanak, de szerintük Nemes Nagy Ágnes is „túl van értékelve", és Csanádi is. Kormos is nagyon harcosan válaszol, ez a levélben benne van! Mert ő cifrákat mond ezeknek a fiúknak, hogy talán olvassanak több Jékelyt, több Berdát, több Nemes Nagy Ágnest, több Csanádit. Sajnos, az antológia pénzhiány miatt meghiúsult. Biztos, hogy a tervek, amik előkerültek, mert nemcsak Zsuzsának küldte ezeket a tartalomjegyzékeket, hanem a levelezésben Lator Lászlónak, Domokos Mátyásnak, Fodor Andrásnak, egy nagyon szép antológiakép rajzolódik ki abból. És eljön egyébként a fiatal költőkig. Tehát a már náluk fiatalabb nemzedékeket is beveszi az antológiába. De a lényeg az: Kormos itt saját magáról nem beszélt, de tartotta magát valakinek. Zsuzsáról is tudta az értékét, és valóban, talán az is benne volt, hogy egy nagyon jeles költő felesége lesz Rab Zsuzsa. Lehet, hogy bántotta volna, vagy esetleg pár kormosos finom kis tréfát megengedett volna, ha Rab Zsuzsa máshoz megy akkor feleségül. Albert Zs.: Kormos inkább alkalmas volt arra, azt hiszem, hogy Zsuzsa férje legyen, mert olyan garabonciás alkat volt. Csanádi Imre viszont afféle „úr a házban". Ezt Zsuzsa nem bírta elviselni. Éppen beszélgettem Zsuzsával, mikor nála voltam, például arról, hogy Zsuzsa megszokta a nagy vendégségeket, a kruzsokon, itt-ott iszogattak is; Imre határozottan kijelentette, hogy azt nem! Nő, ilyet, nem! Rátette a poharára a kezét, mesélte nekem Zsuzsa. Nohát ezt nem lehetett elviselni annak, akit az apja cigarettázni engedett! Vasy G.: Kormos, amíg Rab Zsuzsa férje volt, nem írt verset. Számára ez is a házasságból való menekülés egyik indoka volt, hogy ez túl tökéletes házasság, olyan polgári házasság, amiben az ember a kényelemben ellustul, és inkább cipőt pucol, mint hogy verset írjon. 85
