Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Jenei Gyula: Az újrateremtett múlt
]enei Gyula Az újrateremtett múlt (Körmendi Lajos: A táltos kincse) Körmendi Lajos utóbb egyre karcagibb könyveket írt. Szinte tüntetőleg (vagy csak természetesen?) vállalta írásaiban szülőhelyét: Karcagot, a Nagykunságot. Úgy is igaz persze, hogy egész életében a „Barbaricumot" fogalmazta versbe és prózába. Számára - ahogy egy interjúban mondta - a vidéki szó helyhatározó. Földrajzi, és nem szellemi megjelölés. Ám mivel ezt nem mindenki így gondolja, vélhetjük, hogy az ebből eredő dacból nem lett pesti író. Pedig lehetett volna. Első könyve (Barbaricum, 1981) a Kozmosz Könyvek sorozatban jelent meg, a következők (Boldog emberek, JAK- füzetek, 1985; Művész Pista huszonegye, 1987) a Magvető Kiadónál. A régi Mozgó Világ csapata barátként, alkotóként befogadta, tagja volt korosztálya fontos antológiáinak (Isten tenyerén ülünk, 1980; Ver(s)ziók, 1982). A rendszerváltás után azonban egyre kevésbé volt jelen az irodalmi köztudatban; évente jelentkezett újabb és újabb kötetekkel, ám ezek nagy részét Karcagon adta ki - tavaly a legutolsót, A táltos kincsét -, s nyilván ez is az oka, hogy sok könyve irodalmi berkekben méltatlanul visszhangtalan maradt. De Körmendi, ahogy Szigeti Lajos Sándor írja róla, nemcsak az alulról jöttékről, hanem az alulról jöttéknek is szólt. Akadnak hát olvasói is - leginkább a Kunságban. Különben pedig miről is írhatna egy író, honnan vehetné a témáit, figuráit, ha nem közvetlen környezetéből? így van ez nagyjából akkor is, ha más időkbe és terekbe helyezi őket. A táltos kincse furcsa könyv. Helyi járatú monda- és mesegyűjteménynek tűnhet ránézésre, amelyhez hasonlót az országban másutt is kötetbe rendeznek lelkes helytörténészek. Feladat-könyvnek. Körmendi egy interjúban azt mondta: „Az irodalom vállalás. Feladat, amelyet az ember önmagának szab, és hogyha, mondjuk, én nem vállalom ezt a feladatot, ami a szülőföldemmel kapcsolatos, akkor ki vállalja?'' Ez a vállalás azonban öröm, természetes létforma volt számára. Témáihoz, amelyek Karcagon és környékén játszódnak, időben pedig a török hódoltságtól a múlt századelő parasztpolgári társadalmáig ívelnek, rutinos íróként nyúl. Régi mondákat, betyár-, boszorkány- és katonatörténeteket, anekdotákat vet papírra. Furfangos vitézek, korhely bojtárok, garabonciások, kincsásók, pandúrok, rímgyártó mesteremberek, negyvennyolcas huszárok, dohánycsempészek népesítik be a lapokat, de feltűnik az írásokban Rózsa Sándor és Csokonai Vitéz Mihály alakja is. Furcsa könyv ez. A sokszor egyszálú kis történeteket mintha lejegyezni is egyszerű lenne, s különben is, az író többnyire készen kapja őket öregektől, gyűjtőktől, régi dokumentumokból. Körmendi persze nem adja olcsón. Folytonosan kísérletezik, játszik a históriákkal, s mivel azok sokfélék, szinte mindet másfajta köntösbe öltözteti. Az időben legmesszebbről hagyományozódott törökkori legendákban (Bengecseg, Mákos Balázs) a cselekmény helyszíneinek földrajzi, kultúrtörténeti leírását is megadja, tipográfiailag különböztetve meg magától a mesétől. Pl.: „(Bengecseg: határrész Karcag keleti részén. Először egy 1720 körüli asszonyszállási határperben említik, hogy Bengecseg egy halom és egy laponyag neve a Taskond halom közelében. Kun eredetű szó, jelentése: örököcske. A Bengecseg-halmot rizstelep építése miatt elhordták. Ma a határrész és egy út őrzi a Bengecseg nevet. A vízszabályozás előtt e halom mellett folydogált a Hortobágy, melyen itt volt egy gázló, s ezért a területért hosszú határperek folytak Karcag és Püspökladány között. Ma Karcaghoz tartozik. Szűcs Sándor Régi magyar vízivilág című könyvében ír erről és a halomhoz fűződő mondáról Bengecsek halma címmel. Györffy István a monda egy másik változatát dolgozta fel A lőzérhalmi eset című művében.)" 104
