Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Balogh Tamás: Egy életmű és töredékei (A Karinthyfilológia múltja és lehetséges jövője)
Balogh Tamás Egy életmű és töredékei (A Karinthy-filológia múltja és lehetséges jövője) Karinthy Frigyes életének 52. évében, 1938. augusztus 29-én, délután hat és hét óra között, siófoki nyaralása közben tragikus hirtelenséggel hunyt el. Zsebében öt pengőt találtak, ezzel szemben 46 000 pengő tartozást színházaknak, könyvkiadóknak, kávéházaknak, ruházati és egyéb cégeknek. Megjelenésre egy cikke várt, de ennek tiszteletdíját már korábban felvette. Az 1912-ben megjelent így írtok ti egyik legismertebb darabja, A Futurum Exactum című Babits-paródia első sora akár saját életművére is vonatkozhat: „Plútó e torzót márványból szoborta", írja, és mi elgondolkodhatunk azon, hogy a Karinthy-életmű töredékben maradt, tehát torzó, de darabjai nemes anyagból, márványból lettek kifaragva, időtálló alkotások, és a Karinthy-köteteket számos generáció koptatta. A Karinthy-szakirodalom két alapdilemmája az életmű két végpontjához kapcsolódik: az írói induláshoz és az életmű egészének értelmezéséhez. Vizsgáljuk még először ez utóbbit: a 2001 előtti szakirodalom (a még Karinthy életében, 1929-ben megjelent, Boross István kötetnyi terjedelmű tanulmányától Fráter Zoltán 1998-ban publikált A Karinthy élet-mű című kötetéig) megegyezik abban, hogy Karinthy aprópénzre váltotta tehetségét, az állandó napi pénzszerzési gondok miatt „lekent" kis írásai miatt nem tudta megvalósítani „a nagy művet". Ez a nagy mű a 20. század új fogalomértelmezése lett volna, a Nagy Enciklopédia, amelyből részletek ugyan megjelentek (pl. az 1926-os Ki kérdezett...? című kötet, amely alcímében - Címszavak a Nagy Enciklopédiához - megjelöli az életműben elfoglalt helyét), de az egész, valószínűleg igen vaskosra tervezett mű soha nem készült el. Ezzel a „szétforgácsolt életmű" kategóriával vitatkozik a 2001-ben megjelent Szó szerint című, a Karinthy-életművet átértékelő nagyesszé, amelynek szerzője, Dolinszky Miklós azt állítja, hogy az életműre éppen nem a töredékesség, hanem az egységesség és az összefogottság a jellemző. Ennek bizonyítékát abban látja, hogy a Karinthy-írások olyan sűrűn átszőttek motívumokkal és Karinthy más írásaiból átvett szó szerinti vagy tematikus ismétlésekkel, önidézetekkel és utalásokkal, hogy ez a szövegháló felnyitja az egyes művek közötti szöveghatárokat, és az életmű e jellege egységesíti, egy nagy művé teszi azt. Mindkét állásponttal egyet lehet érteni, lehet hinni az író halála után hatvan évvel született újraértékelő elemzésnek, lehet hinni a kortársak visszaemlékezéseinek, de mindenekelőtt hinni kellene Karinthy Frigyesnek, aki nemegyszer (szóban és írásban is) elpanaszolta, hogy nincs ideje megírni a nagy művet, mert a napi robot, ugye, Arankának új kalap kell, és a nappaliba is milyen jó lenne egy új csillár... De akik eddig vizsgálták a Karinthy-életművet, mind bizonyosak voltak abban, hogy az egészet vizsgálják. Pedig ez nem így van, és itt térnék vissza az első Karinthy-dilem52
