Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Bence Erika: Egy „későszecessziós” vajdasági magyar térregény
Bence Erika Egy „későszecessziós" vajdasági magyar térregény Szenteleky Kornél: Isola Bella (Kiadások) A térségi kisebbségi irodalom szervezőjeként/teremtőjeként („vajdasági Kazinczy/n-ként, „irodalmi nagyapa"2-ként) számon tartott, de az irodalom műfajai terén alkotóként is jelhagyó Szenteleky Kornél Isola Bella című második és egyben utolsó regénye 1929-ben íródott; a szerző négy folytatásban közölte a Vajdasági írás3 lapjain, de könyv alakban - kiadói érdektelenség folytán - csak 1931-ben, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában látott napvilágot Kolozsvárott. Újvidéken posztumusz adták ki 1944-ben, majd 1993-ban a Forum Kiadó Hagyományaink című sorozatában a szerző egybegyűjtött novelláival együtt, ezeknek - a helyi színek elméletét reprezentáló - kontextusában/ható- sugarában jelent meg ismét. A regionális magyar irodalmi kánon szempontjából is peremlétben, sőt, a peremhatáron kívül - hiszen az írói ténykedést az irodalomszervező kultusza szorította háttérbe - elhelyezkedő regény 2004-ben a budapesti Eri Kiadó gondozásában egy (szerelmi) regénysorozat harmadik darabjaként látott napvilágot váratlanul. A mű újraolvasását és -értelmezését ez a mozzanat váltotta ki. (Létrejöttének irodalomtörténeti pillanata) A húszas-harmincas évek fordulópontján az Isola Bella megírására és megjelenésére a térségi kisebbségi irodalmi reprezentáció hiánykontextusa és egy még csak konstituálódó irodalom hagyománykereső tendenciái hatottak. 1918 után a térségi irodalom az egyébként is centrális és regionális körökre osztott magyar irodalom egészén belül végérvényesen és egy ideig áthidalhatatlanul peremre szorult. 1929-ben, amikor Szenteleky Kornél regényt ír, még várat magára az első vajdasági magyar novellaantológia, az Akácok alatt\ noha 1924 után, a számbavétel, a sorrendezés és a lehetőségek felmérésének igénye létrehozta - irodalmi értékét tekintve kétséges - Vajdasági magyar írók almanachja I.5 megjelenését követően több, elsősorban irodalompolitikai szándék életre hívta antológia6 látott napvilágot, amelyek köré nemcsak kritikai értékelések, de - a konstituálódó irodalom létét tagadó-igazoló - polémiák7, sőt elvi pálfor- dulások (pl. Dettre János vagy Szenteleky meggyőződésváltásai8) sora fonódik. Szenteleky a regény létrejöttét megelőzően már túl van a vajdasági magyar irodalom létjogosultságáról Dettre Jánossal9 folytatott vitáján, akinek véleményével szembehelyezkedik ugyan, de azt - Utasi Csaba szavaival élve - a „tagadva affirmálás"10 jelenségeként kell felfognunk. Ez a vita gyakorlatilag a „vajdasági Kazinczy"11 szerepébe helyezi, és a helyi színek elméletének indukáló momentuma. 79
