Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Podmaniczky Szilárd: Morbid apokalipszis
De Gyutics most nagyon messziről jött, valósággal egy másik életből egy megint másikba, a sok nyomasztó emléktől már nem érintetlenül, és sokkal kevesebb reménységgel, mint ahogyan bizakodó ember kezd új életet. Abba a faluba utazott, ahol gyerekkorát töltötte. Valami azt súgta, hogy az új élet a régivel együtt kezdődik és folytatódik. De ha nem akart efféle gondolatokba bonyolódni, mert többnyire nem akart, akkor csak ismerősök közé vágyott, ismerős helyekre, megszokott dolgok biztos védelmére. A busz a falu legszélén megállt. Gyötics leszállt a salakos homokba, s a nedves tócsa fölött magasodó égre nézett. A sofőr várt egy darabig, hátha visszaszáll, aztán nyitott ajtóval lassan, hangtalanul elgurult, mintha lejtőn állna ezen a sík terepen. Még mindig ugyanott voltak a megállók, egy centivel se vitték arrébb őket. Gyutics hátizsákját földobva megigazította a mélyre vágó pántokat, zsákja alatt imbolyogva indult a falu belseje felé. Az út másik oldalán egy asszony kerékpározott, kendője mögül óvatosan kémlelte a férfit, majd tán egyszer jelentősége lesz, hogy ő pillantotta meg először az idegent. Nem sokkal múlott még tíz óra, Gyutics nem volt éhes egy csöppet sem. Pár lépés után lekanyarodott a mellékutcából nyíló focipálya felé, áll-e még ott is minden a régiben. Gyuticsnak nem ment könnyen az azonosítás, mert idővel megromlott a látása, olvasni ugyan még nehézség nélkül tudott, de a távlatok már homályba vesztek előtte. A sík vidék ellenére egy különös, tájidegen domb magasodott a focipályával szemben, amely domb a temető egy engedéllyel rendelkező, kihelyezett parcellarésze volt. Ide temették a sírásókat, vagy ha a család másképp rendelkezett, csak a név került föl a márványos tabellára. Gyutics erre a dombra igyekezett, mikor kisebb társaság moraját hallotta a domb felől. Előbb visszahőkölt, újabb temetést sejtett, de egy furcsa kacaj más irányba terelte figyelmét. A dombra érve számos ismerősre akadt, sőt, ismerős volt mindenki, csak idő kellett az azonosításhoz.- Mi járatban vagy, Fétics Gyula? - kérdezte mind közül a legmagasabb férfi, haját sötét olajjal fésülte hátra, fehér ballonját tisztelettel mozgatta a szellő.- Erre járok mostan - felelte Gyutics, hátizsákját leemelte, de mert a mozdu- iatot csodálkozó pillantások követték, nem érzett bizonyságot, hogy jól tette-e. Válaszát egyébként sem méltatták sokra, senki nem kérdezte, honnan jött, mit állt ki, mi volt vele az utóbbi évek alatt. Valami fontos dolog történhet, gondolta Gyutics, ha a falubélieket ennyire hidegen hagyja egy ismerős idegen érkezése, akivel mindenféléről lehetne beszélgetni. Gyutics abba az irányba fordult, ahová a társaság bámult a dombról: a focipályát övező ezüstnyárfák felé. A társaságban volt két nő is, jól öltözve, harisnya, szoknya, meg még négy-öt férfi, sállal a nyakban, s egymás között látcsövet cserélgettek. Egyszer csak Gyutics kezébe nyomta látcsövét a legmagasabb, akivel az előbb beszélt, s akiről úgy rémlett Gyuticsnak, hogy legalább hárommal járt alatta, de 5
