Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Jász Attila: Egy másik élet reménye
Rendszerint valami régi emlékhelyről indít konkrét képeken keresztül, s szépen, óvatosan úsztatja át a látványt az absztrakció felé. Az emlékezet „kihagyásos" működésének kitűnően megfelelnek ravasz és pontos „vágásai". Rendszerint apró, lényegtelennek látszó dologból indul, például, seb a száj szélén, vagy a város egy jelentéktelen részletéből: „Hiányzott a fekete kutya Kassák Lajos kerítéséről." Tudjuk meg a Dugonics utca című versből, és hogy a ház tulajdonosa természetesen nem is Kassák (ez csupán költői áthallás). A vers elkülönített három része három réteget bont fel, hogy a költő akár nagyanyja idejének Beregszászáig is eljuthasson, majd onnan vissza saját jelenébe és városába, Győrbe. Mintha a lehető legtermészetesebb dolgokat tudtuk volna meg, természetesen közli: „Tavasszal rendszerint ezen az utcán megyek a városba." Miközben a téren már futnak a gimnazista lányok, a költő nagy örömére, de ő addigra már megint máshol jár képzeletben. És hol máshol is járhatna, mint a lányok öltözőjében, tornaóra után. És mivel költő, különös képességei is vannak. Például, a járdáról is hallja, „ahogy a lányok testére zúdul a víz". El kell hinnünk neki, hogy ez egy ilyen város. Amihez fogható csak Szabadka lehet, esetleg a Vivaldi korabeli Velence. Villányi költészetében legalábbis, hiszen egyszerre lehet konkrét és metaforikus is városa, egy jól összehangolt, prózavers formátumú szintézisben. [Az erő, az erósz és a költészet] Nietzsche mondja egy ízben pszichologizálva, hogy ugyanazt az erőt fejtjük ki a műalkotásban és a nemi aktusban: azaz csak egyfajta erő van. Ez a megállapítás hihetőnek tűnik, még akkor is, ha elgondolkozva Nietzsche általunk vélt és ismert tapasztalatain kissé elbizonytalanodunk. De ha jobban belegondolunk, Freud majdnem ugyanezt hirdeti. Sajnos kicsit primitívebben, az erószt, az erotikát puszta szexszé alacsonyítja, megfosztja a szerelmet gyógyító erejétől, csupán a psziché elferdüléseinek lehetőségeit látja benne. (Hívja fel figyelmünket Erich Fromm.) Villányi prózaverseiben inkább a gyógyulásra való vágyat érezhetjük elementáris igénnyel, illetve hiányként. Ahogy a szexnél többet akar, az erotikát akarja, a Másikat, a másik lénnyel való, vagy inkább abban való feloldódást. Ezért tűnhetnek folytonos menekülésnek az Alma íze kötet versei. Ezért is idézheti egyik verse mottójában Vladimir Holant: „Költészet az is, hogy létezel", jelezve, hogy számára a költészet metafizikus szinten (is) azonosítható a szerelemmel. (Egyébként majdnem ugyanezt állítja Nietzsche is, kicsit nyersebben.) De mások is így gondolják, például a költő létére filozófiai szövegeknek álcázott vallomásaiban Kierkegaard: a költőhöz a nőbe vetett hit lényegileg hozzátartozik. Nos, állapíthatjuk meg ezek alapján, Villányi igazi költő. E prózaversekben a beteljesületlen szerelem költője. És a ki nem mondott dolgoké, a korábbi, pillanatnyi beteljesülésekre emlékezve. Hisz a Villányi-versek ereje és erénye egyben, hogy az Olvasó kénytelen a sorok között olvasni, avagy kiegészíteni saját fantáziája alapján az elhallgatott dolgokat. Melyekre azonban nem felejt el utalni: Elképzeltem: majdan unokájával játszik a karácsonyfa alatt. Az új terepjáró ügyességét próbálgatják, s könyvekből épülnek kusza akadályok. Az egyikről ránézek, de nem kell szégyenkeznie, mert egykor el semmi sem maradt. 85
