Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
Na de Hérodotosz? Az ő két és fél ezer évvel korábban megírt könyve? Igen, mert akkoriban az allúzió kényszerképzete uralta, irányította egész gondolkodásunkat, látásmódunkat, olvasási szokásainkat. Minden szóban valamilyen utalás rejlett, mindegyiknek kettős jelentése, dupla feneke, rejtett üzenete volt, mindegyik valamilyen titkosan kódolt és ügyesen elrejtett értelmet hordozott. Semmi sem volt olyan egyértelmű, félreérthetetlen, mint amilyen a valóságban volt, mert minden dologból, gesztusból és szóból valamiféle gondolattársítás, jelzés, összekacsintó pillantás kandikált ránk. Az írónak nemcsak azért volt nehéz eljutnia a közönséghez, mert menet közben a cenzúra elkobozhatta a szövegét, hanem azért is, mert amikor a szöveg végre eljutott az olvasókhoz, azok egészen mást olvastak ki belőle, mint ami abban egyértelműen le volt írva. Olvasás közben folyton ezt kérdezgették maguktól: - Mit is akart a szerző valójában mondani? És ekkor egy őrült, utalások kényszerképzetétől gyötört valaki előveszi Hérodotoszt. Hogy abban mennyi asszociációt talál! A mű kilenc könyvből tevődik össze, s mindegyik tele allúzióval. Ha, mondjuk, csak úgy, kinyitja az V. könyvet. Kinyitja, olvassa, és megtudja, hogy Korinthoszban harminc évi véres uralkodás után meghalt a Küpszelosz nevű türannosz, helyét pedig fia, Periandrosz foglalta el, aki, mint később kiderült, még apjánál is sokkal vérszomjasabb volt. Ugyanez a Periandrosz, még kezdő diktátor korában, meg akarta tudni, milyen a hatalom megtartásának legjobb módja, követet küldött hát Milétosz diktátorához, az idős Thraszübuloszhoz, s az iránt érdeklődött, mit tegyen, hogy az embereket szolgai félelemben és alávetettségben tarthassa. Thraszübulosz pedig, írja Hérodotosz, kisétált Periandrosz követével a városból a gabonaföldekre, s a vetés közt járkálva egyre csak arról kérdezgette a követet, hogy milyen körülmények között jött ide Korinthoszból. Ha beszélgetés közben olyan kalászt látott, amely kimagaslott a többi közül, azonnal levágta és félrehajította, és a séta közben valósággal letarolta a vetés legvirulóbb és legsűrűbben sarjadzó részét, majd egyetlen szónyi válasz nélkül elbocsátotta a követet. Amikor a követ hazaérkezett Korinthoszba, Periandrosz mohó kíváncsisággal megkérdezte, hogy milyen tanácsot kapott Thraszübulosztól. Erre a követ elmondta, hogy Thraszübulosz egyetlen szónyi üzenetet nem küldött, s nagyon is csodálkozik, hogy Periandrosz miért küldte őt egy nyilvánvalóan eszelős emberhez, aki szántszándékkal pusztítja a saját vagyonát, és elbeszélte, hogy mit tapasztalt Thraszübulosz társaságában. Periandrosz pedig tüstént felfogta, hogy mit jelentett Thraszübulosz viselkedése, és mit tanácsolt általa: ölesse meg a város legkiemelkedőbb polgárait. S attól fogva kegyetlensége nem ismert határt, s minden polgárral végzett, akit Küpszelosz elmulasztott száműzni vagy meggyilkolni. Hát a komor, mániákusan gyanakvó Kambüszész? Mennyi allúzió, analógia, párhuzam rejlik alakjában! Kambüszész az akkor hatalmas perzsa birodalom királya volt. Kr. e. 529-522-ig uralkodott. Az egyiptomiak azt állítják, hogy Kambüszész elméje... teljesen elborult, igaz, azelőtt sem volt eszénél. Első gonosztettét a vele egy apától és anyától származó édestestvére, Szmerdisz ellen követte el... Azt mondják, ez volt Kambüszész első gaztette. Másodszorra a húgát ölte meg, aki elkísérte Egyiptomba, s akit feleségül is vett, noha vér szerinti testvére volt... Máskor minden lényeges ok nélkül elfogatott tizenkét előkelő 44
