Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Csiki László: Kutya a háznál (regényrészlet)
rózsaszín gumiarccal, tábornoki egyenruhában, de sapka nélkül, valami húszcentisen. Ilyen bábukat lehetett látni minden kirakatban, iskolai díszterem oltárszerű sarokasztalán: mintha olcsón felkínálták volna az ártó varázslatnak. Tűt is lehetett kapni a boltban, ha nem itt, a fővárosban. Lehet, hogy a tűszerszámot már kéretlenül adták a festett bábu mellé.- Háromig itt vagyok - mondtam a néninek. - Legjobb lesz, ha maga alszik egyet közben, hogy tiszta legyen a feje, ha kérdezik.- Nekem nagyon tiszta a fejem, kicsi - mondta, és száraz kezével megfogta a kezemet. Áramütést éreztem. - Te vigyázz magadra.- Küldje el azt a fickót - mondtam a kapu között. - Aludjon egyet inkább.- Nem tehetem ki az utcára a szerencsétlent - válaszolta, és megszorította a kezem. Megrémültem az erejétől. Amikor a szökésből hazatértem - hazatértem?, fél országon át vergődtem, támolyogtam! -, Em megmosdatott, lefektetett, és homlokomra tette a kezét. Akkor éreztem először az emberi áramütést. Valóságos áramütés volt, akár amperben mérhető. Maradj, mondta halkan. Nyugalom, mondta parancsolóan. Ne légy bozsó! A melledet akarom látni, mondtam. Attól meggyógyulok. Majd ha meggyógyulsz, láthatod. Megrémített, hogy ennyire hisz, bízik az erejében. Azt hiszi, vagy tudja is, hogy kézrátétellel meggyógyíthat. Igaz, beláttam, nem fordulhatott máshoz segítségért, csak saját sötét energiáihoz. Ha erre gondoltam, megszántam az erejéért. Magányos - és talán maguknak való - asszonyokban gyűl fel, dúl így, önveszélyesen, pusztítóan, erősebben a kétségbeesésnél. O megpróbálta gyógyításra, rám fordítani. Estére kifogyott belőle, előttem aludt el, esendően és védtelenül. Kitakartam. Nincs más forma a világon, ami annyiféle látványt mutatna, mint egy női mell, ha más-más szögből nézzük. A világ legváltozatosabb alakzata az az egyszerű gömbölyűség, amilyen Em melle volt. Innen kerek, onnan langy csúcsíves, amonnan hegyes, innen, a nyaka felől figyelve két lankás halom, az öle felől felpillantva kétfelé omlónak látom, meleg súlyával lep meg, hogyha Em talpon áll, de ha négykézláb, akkor egyszerű tőgy. Karja vonalával együtt bonyolult és megható, vállával együtt nézve már-már nem evilági, s amikor a fürdő felé sza- ladtában megrengeti: állati. Leírhatatlan, akár egy emlék, csakhogy valóságos. Mintha nem lennének rajta részletek, pontosan: kerek egész. Em melle barnás színű volt, csak a félgömbök alján, ahol nem érte nap, látszott két világosabb félhold. A bimbója meglepően, már-már ijesztően nagy, és szinte fekete, érdes, lehet, hogy kiszúrná a szemem. Te mit csinálsz? kérdezte felímedve. Nézlek. Gyógyulok. Te bozsó, mondta, talán ijedten, és magára rántotta a takarót. Hajnal felé, amikor elcsigázottan aludt, újra megbámultam az ölét. Reggel a farát néztem, miközben kifelé ment, két felén, a csípődudorok alatt minden lépésre behorpadt egy kissé. Ezt nem szabad, bozsó, mondta. 20
