Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
Ami persze végeredményben nem zárja ki, hogy kívülről ne fessen pámpélózásnak, nyalásnak, feltűnősködésnek a sok dedikált opus. De hát ennyit kibírok. Amúgy is csak a kortársak szemében néz ki így a dolog, ötven év múlva ki tudja, hogyan cseng az egész. Régi francia szövegek olvastán mulatok néha az ajánlásokon: hol az ajánló neve ismeretlen már, s csak a címzett teszi érdekessé a tényt, hol pedig a címzett merült feledésbe, s találgatjuk, ki lehetett. Van, hogy mindkettőt jótékony homály fedi. Kétismeretlenes egyenlet. Lackfi János verseny, vetélkedés, -* rekord, csúcsteljesítmények elérése Egy kutató írta le, hogy egy indián törzs gyerekeit nem tudja megtanítani a vetélkedőjátékokra. Kevés az ilyen együttes, közösségi élmény. Epiktétosz tanította: ha nem akarsz alulmaradni, veszteni egy versengésben - ne vegyél részt benne. György Lajos verseskötet Nyomdai termék, amelyet a papír nagyon rossz kihasználása jellemez, mivel benne a lapok felületének nagy része üresen marad. Szerencsés esetben ez az üres rész felesleges. Balszerencsés esetben a teleírt rész felesleges. -* üres papír Schiller Róbert vezetékes telefon Két éve a vezetékes telefonomnak csak az alapdíját fizetem. A folyószámla-kivonaton némi magyartalan bővítéssel ez szerepel: „távbeszélő díj vezetékes", az összeg emelkedik, mert évről évre emelik a díjat, a hívásdíj rovat azonban üres, mert egy-két faxon kívül már nem használom a „vezetékest". Mobilon és mobilan élem az életemet, talán azért is, mert a mobil az én nyilvános, és mobil életformámhoz jobban alkalmazkodik, s az adóalapból is leírható. A hagyományos, vezetékes telefon pedig ott van a nappaliban (üzenetrögzítősen), a dolgozószobámban (itt mellettem), a hálószobában, és hallgat, hallgat... Már alig ismeri valaki a számomat (igaz, titkosítottam is), meg azután kialakult a felfogás, hogy előbb próbálunk meg valakit mobilon utolérni. A vezetékes telefon már most is fölös tárgy, még várok egy kicsit, mielőtt végleg lemondom, mert elevenen él bennem a hiány állapota. Nagyapám 1947-ben települt a Felvidékről Magyarországra (települnie kellett, lakosságcsere), s rögvest beadta a telefonigénylést. Természetesen nem történt semmi. Édesanyámnak 1970-ben eszébe jutott, hogy a nagyapa (aki közben Floridába továbblépett) huszonhárom évvel korábban beadott egy „igénylést". Erre az akkori állami telefonvállalat kihúzott egy drótot, kaptunk egy ikertelefont, mégsem lehet, hogy valaki a szocializmusban 23 évet várjon telefonra... Hogy irigykedtek ránk a szomszédok! Első telefonszámunkra ma is emlékszem: 840-498. Azóta sok telefonszámom és telefonom volt, ma már nem jegyzem meg a számokat. A MÁV-nak és a taxivállalatoknak kamuszámokat diktálok be, hiszen telefonszámot tudni ma már - fölösleges. Benne van a mobilban, kikeresem a nevet, jobb esetben hangosan „bemondom" a nevet - a készülék hív. Ha elromlik, akkor van 161
