Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
mossínen. Aztán azt mondta, hogy minden. Végül azt mondta, hogy semmi. Merthogy mindennek van valami oka, ezért van. (Kivéve, teszem hozzá, a -* nemlétező dolgokat, melyek nincsenek.) Balogh Tamás Istenpótlék-fölösleg Meggyőződésem, hogy általánosságban minden, ami ö/szükségből (szükségességből), nem természetes (természeti), hanem úgymond ű/igényből fakad, valamint a legtöbb pót-, pótlás-, pótlék - a korszerű és civilizáltnak mondott ma emberének életében is -, mind fölösleg. Ennek nyilvánvalóságát némileg elfedi mindaz (amiből talán a legnagyobb fölöslegünk van), amit én immár egyszerűen csak Istenpótlék-fölöslegnek nevezek (vö.: Isten formájú hiány. Hiány-lexikon. Forrás, 2002. július-augusztus). Szügyi Zoltán J Játék, művészet, költészet Nem minden fölös fölösleg. Vannak nélkülözhetetlen fölöslegeink is. A játékelmélet számos alkotója az emberi erőfölösleg keletkezésével magyarázza az ember játszó hajlamát. S vele együtt a művészet, a költészet születését. „A játék fölösleges" - írja Johan Huizinga Homo ludensében. Túl van minden cél- és szükségszerűségen. Túlmutat a hasznosság elvén. „A játék nem a közönséges, nem a valóságos élet. Inkább kilépés az életből..." - mondja. A játszó gyermek tudatában azonban a játék és az élet nem egymástól elkülönített terrénum. A kettő határai a gyermek esetében rendszerint összemosódnak. Általa nem kilép az életből, hanem egyre jobban belül kerül rajta. Aki művészként, költőként „játszik", sem az életből való kimenekülés alkalmait keresi az alkotásban. O így van otthon. Általa lesz sajátja az élete. A költő anyanyelvén játszik. így lesz honos ezen a Földön. Az évszázadról évszázadra ismétlődő térdre kényszeríttetések túlélését is éppen e haszontalanságnak, az anyanyelvűnkből fölsziporkázó „Rímes furcsa játék" szakadatlan folyamának köszönhetjük. Az Ómagyar Mária-siralomtól történetesen a Tündér Bakáig1 sorjázó költemények megtartó erejének. Fölmorzsolódva, szétszaggatódva nekünk csak e nyelvi képződmények szolgáltak erődítményül. „Erős várunk a nyelv" - írta Kosztolányi. „Erős várunk a vers" - adta könyve címéül több mint egy évtizede Szekér Endre. Milyen lenne sorsunk e szavakból épült erősségek nélkül? Ne adja az Ég, hogy megtudjuk, mi történne, ha felszámolódna e kultúra által egymásba kulcsolódó nemzedékek közössége. A memóriagyakorlatokként is őrzött sorok olyanok, mint az „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja", vagy mint az „Itt van az ősz, itt van újra...", nagyapáink gyerekkori élményvilágának éppúgy része volt, mint apáinkénak vagy a sajátunknak. Hogy unokáink lelki-szellemi érlelődésében szerepe lesz-e a magyar költészet múlt századainak vagy akár közeli múltjának, jelenének, az éppen napjainkban dől el. Dobozi Eszter 1 Kiss Benedek költeménye a Forrás 2005. februári számában 91
