Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai
„azon súly, melyet a csomagolásra használt vászon v. papír a kiszámított meny- nyiségen felül nyom (sopratara)." A „felüleg" szócsinálmány utóbb nem vált be. Amit Ballagi göngyfelülegnek mondott, az ma mindközönségesen göngyölegsúly. A göngyöleg maga pedig (a hétkötetes akadémiai értelmező szótárt idézem) „1. Csomóba göngyölt, tekert v. hajtogatott anyag, áru, ill. ennek alakja... 2. Az a burkolat (pl. láda, zsák, papír, doboz, hordó), amelyben valamely árut szállítanak, forgalomba hozatal előtt tárolnak, es. eladnak; csomagolás". (Mint főzőember és ínyenc váltig csodálkozom, hogy szótárunk nem jegyzi harmadsorban a külföldi hatásra sok helyt roládnak vagy ruládnak hívott húsgöngyöleget, amilyen például a máltaiak bragolija. Ami engem illet, a tekercs szót a piskótával kapcsolatban sem használom, szívesen meghagyom a filmszakmának, az elektrotechnikának és más műszaki tevékenységeknek.) A göngyöleg szó első szótári értelmezésén ma sincs mit vitatnunk. Egy szövetnek nincs alkalmasabb tárolási és bemutatási formája, mint a göngyöleg. A „göngyöleg mint csomagolás" bizonyos fajtái azonban alattomos fölöslegek. Maholnap egyszeri használatra gyártott, eldobott, a természetben soha le nem bomló reklámtasakok borítják sárgolyónkat. Mit lehetne ma, a sokszínű, gyermek- és felnőttbolondító műanyag csomagolások fénykorában natúrszín papírzacskóban eladni? Az égvilágon semmit! A göngyöleg a beszélt nyelvet is beborítja. Az még hagyján, hogy angolul a legsemlegesebb tartalmú kérdőmondatokat is „szomorújelentéssel" vagy bocsánatkéréssel illik kezdeni („sorry", megmondaná hány óra? „excuse me", tehetek még tányérjára a pudingból?), az állítást pedig nemdebárral illik megerősíteni („isn't it"), de mi ez ahhoz képest, hogy olykor a mi szeretett, takarékosnak tudott anyanyelvűnkön is mibe és hogyan csomagolják a lényeget. Általában tudják az emberek, hogy hatszor nyolc negyvennyolc, de akadnak felebarátaink, akik mielőtt egy hasonló nyilvánvalóságot egy értekezleten vagy hivatali fölöt- tesük előtt kijelentenének, odafinomkodják eléje, hogy „szerény véleményem szerint", „engedtessék megjegyeznem" vagy „ami engem illet, őszintén kimondom". Az ilyen szógöngyöleg földünkre nézve nem annyira veszélyes, mint a sok eldobott műanyag csomagolás, de a magyar közgondolkodást szégyenletesen és veszélyesen terheli. Akár a közerkölcsöt is. A magyar Országgyűlésben egyetlen sértő gorombaság sem hangzik el anélkül, hogy a sértegető a célszemélyt ne szólítaná tisztelt képviselőtársamnak. Ártatlan göngyölegbeszédnek tetsző, szemenszedett hazugság! Az előbb említett Kinder-tojás kiválóan példázza, hogy esetenként maga a becsomagolt valami már nem is nagyon érdekli a vevőt. Á göngyöleg „viszi" az árut, nem fordítva. Olyan ez, mint egyesek operába járása. Aki otthon sokat van egyedül, örvend, hogy az előadások szünetében jól kipletykálhatja magát ritkán látott ismerőseivel. A Carmen a „valami", a csevely a velejáró göngyöleg. Emberi dolog. De melyikünk nem ismer olyanokat, akik éppenhogy egy-egy ilyen jó kibeszélgetés kedvéért nézik meg a Carment, vagy akár az éjfélbe nyúló Mesterdalnokokat is! Ezekben az esetekben a göngyöleg az áru és az áru a göngyöleg. „Verkehrte Welt!" - mondaná bécsi születésű anyai nagyanyám. Fordított világ! László Ferenc 76
